Somos András ügyvéd, újságíró

„Igen, Somos András visszatér hozzánk”

Megegyezett az ATV és egykori műsorvezetője, az idén év elején 14 év után távozó Somos András, hogy az ügyvédként is praktizáló újságíró újra a televíziós csatorna képernyőse lesz.
Mediamap közterületi médiafoglaló rendszer

Újjászületik a közterületi reklám

A MediaMap platformja megszünteti az Out-of-Home (OOH) piac legnagyobb akadályait: az áttekinthetetlenséget és a bonyolult foglalási folyamatokat. Felhasználóbarát térképes felületével, készletinformációival és aggregált kínálatával a kisebb és közepes vállalkozások versenyképes pozícióba kerülhetnek a fogyasztók figyelméért folytatott harcban. (x)

Tovább a részletekért »

Korábban a Media1 számolt be arról elsőként, amikor z ATV és Somos András előrehaladott tárgyalásokat folytattak arról, hogy a műsorvezető visszatérne idén ősztől a televíziós csatorna képernyőjére – a tárgyalások tényét Németh S. Szilárd, az ATV Zrt. vezérigazgatója is megerősítette néhány héttel ezelőtt lapunk érdeklődésére, a következő szavakkal:

„Somos Andrással kapcsolatban elkészültek a korábban is említett belsős kutatások, amelyek megállapították, hogy továbbra is nagyon népszerű a nézőink körében. Somos Andrással zajlanak az egyeztetések, várhatóan szeptember első felében tudunk érdemi bejelentést tenni.”

A Media1 most megtudta, hogy időközben Somos és az ATV már tenyérbe is csapott, megegyeztek a visszatérés részleteiről, és aláírták a vonatkozó szerződést a televíziós újságíróval.

Somos a csatorna Fórum című betelefonálós, interaktív műsorának lesz az egyik műsorvezetője.

Visszakövetelték a nézők a távozása után

Somos visszatérését Szlazsánszky Ferenc, a Fórum egyik műsorvezetője is megerősítette, aki egy betelefonáló kérdésére, hogy jól tudja-e, hogy Somos újra az ATV-nél dolgozik majd, igennel felelt:

„Igen, Somos András visszatér hozzánk”.

Ezt egyébként a Media1-nek több más, az ügyre közeli rálátással bíró forrás is megerősítette.

Voltak már előjelei a visszatérésnek

Arról, hogy Somos András esetleg idén ősztől visszatérhet a képernyőre, már néhány hónapja hallani lehetett. Idén májusban Somos András elfogadta a Media1 podcast- és rádióműsorának meghívását, majd amikor épp a távozása körülményeiről beszélgettünk, az adás egy pontján Somost meglepve bekapcsolódott az adásba Németh S. Szilárd is, aki nyitottnak tűnt, hogy ősszel folytassák a 14 év után váratlanul megszakadt közös munkát. Az ATV vezetője akkor jelezte azt, hogy egy kutatást fognak készíteni arról, hogy a nézők mit szólnának Somos visszatéréséhez, ennek eredményétől tette függővé akkor az őszi esetleges visszatérést. Ennek a kutatásnak az eredménye volt az, hogy Somos továbbra is nagyon népszerű a tévénézők körében. Lapunk több olvasója tavasszal mégis kétkedve fogadta akkori hírünket arról, hogy lehetséges, hogy Somos visszatér a képernyőre.

Félreértett kijelentések

Somos András február 21-én jelentette be, hogy távozik az ATV-től. Bejelentését egy, a Telexen előző nap megjelent, Somost és az ATV-t támadó újságcikk előzte meg, mely azzal foglalkozott, hogy a Start című műsor élő adásának Szigorlat rovatában Márki-Zay Péter ezzel ellentétes állítását pontosítandó az ügyvédként is tevékenykedő műsorvezető kijelentette, hogy Kaleta Gábor perui nagykövetet nem pedofíliáért ítélték el, hanem gyermekpornográf tartalmak birtokláséért. Somos még az adás napján, az őt bíráló Telex cikk megjelenésekor azonnal tisztázta, hogyan értette, amit mondott, és elismerte, hogy az esetleg félreértésekre adhatott okot, valamint hangsúlyozta, hogy elítéli a kiskorúakról készített szexuális tartalmú felvételek tárolását is:

„Reggel rosszul fogalmaztam meg az ATV Magyarország Startban a Kaleta Gáborral kapcsolatos ügyben a véleményemet. Tudom, hogy a köznyelv a tiltott pornográf felvételek tartását pedofilbűncselekménynek tartja, és – teljesen feleslegesen – vitatható jogászi véleményként azt állítottam egy kérdésben, hogy ami történt, nem pedofil bűncselekmény. Elítélem a kiskorúakról készített szexuális tartalmú felvételeket, azok tárolását. Mindenkitől elnézést kérek, hogy a szándékomtól és meggyőződésemtől eltérő értelmezésre juthatott a tisztelt néző” – írta ki a Facebookra.

Az ATV a Telex cikkének megjelenésekor jelezte, hogy elhatárolódik a műsorvezetőjének az adásban elhangzott szavaitól, fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene, illetve szankciót helyeztek kilátásba vele szemben, de Somos másnap az eljárás lefolytatását ki sem várva vállalta a felelősséget, újra elnézést kért és bejelentette a távozását, illetve televíziós tevékenységének felfüggesztését:

„Kedves Néző,
Fájó szívvel hoztam meg éjjel a döntést: felfüggesztem a televíziós tevékenységemet.
1995 óta párhozamosan két szakmában próbáltam maximálisat nyújtani. Hálás vagyok a sok ismeretért és tapasztalatért, amelyeket az évek során megszereztem. A kettős terhelés 2018 óta, mikortól önálló ügyvéd is vagyok, mostanra ütött vissza, a reggeli adásban elkövettem egy súlyos hibát, amely egyébként – aki ismer tudja – a gondolataimtól, a számomra oly fontos áldozatvédelemtől, a bántalmazottak iránt érzett ösztönös szolidaritástól teljesen távolra sodort a befogadó szemében. Egész újságírói létem az elesettek védelméről, a bántalmazottak segítéséről szólt. Köszönöm, hogy tagja lehettem az ATV csapatának, 14 év alatt nagy utat tettünk meg együtt. Hálás vagyok azért, hogy kollégáim ezen az úton végig segítettek. A mostani helyzetben nem lehet másképp: a jelenlegi közhangulatban jelenlétemmel nem terhelhetem ezt az ígéretes cégcsoportot, az ATV Groupot.”

Ezt a csatorna, megköszönve Somos közel másfél évtizedes áldozatos munkáját, elfogadta.

Nézői petíció indult Somosért

Somos távozása után ugyanakkor a nézők sokasága azt követelte, hogy térjen vissza a képernyőre – petíció is indult mellette, amit több ezren támogattak és rengeteg hozzászólás is érkezett egy visszatérését szorgalmazó Facebook-csoportban.

A petíciói aláírói úgy érezték, hogy Somosnak nem kellett volna távoznia, hiszen Márki-Zay Péter jogilag pontatlan állítását kívánta korrigálni, és ebből lett a félreértés.

Márki-Zay Péter szerint sem volt indokolt Somos távozása

Érdekesség, hogy május elején Márki-Zay Péter is jelezte, visszavárná Somost a képernyőre, sőt azt is hozzátette: ő már februárban sem tartotta indokoltnak, hogy Somos „önkéntes száműzetésbe” vonuljon.

Somos a Media1 podcastműsorának adott májusi interjúban is hangsúlyozta, hogy elítéli a kiskorúakról készült szexuális tartalmú képek birtoklását is, egész életében a kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket szolgálta, és az élő tévéműsorban csak a fogalmak közötti eltérést próbálta pontosítani, rosszul felmérve azt, hogy a műsoridő korlátozott keretei között ezt ki fogja-e tudni alaposan fejteni vagy sem – abból lett a félreértés, hogy nem. A volt műsorvezető azt is mondta, hogy a médiatörvény alapján kötelességének érezte a műsor vendégétől, Márki-Zay Pétertől elhangzott, személyiségi jogokat sértő pontatlanságot tisztázni. Lapunk Somos Andrással és Németh S. Szilárddal készített interjúja teljes egészében itt hallgatható meg.

 

Kiderült Somos András visszatérésének időpontja

Visszatérhet Somos András az ATV képernyőjére? Interjú a volt műsorvezetővel és Németh S. Szilárddal, az ATV vezérigazgatójával

Márki-Zay Péter visszavárja Somos Andrást az ATV képernyőjére az „önkéntes száműzetésből”

Elfogadta az ATV Somos András döntését a távozásáról

 

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Somos András, az ATV régi-új műsorvezetője

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások