Gál Mária, a Népszava főmunkatársa

A Népszava főmunkatársa kapta idén a Fejtő Ferenc-díjat

Gál Mária a volt szovjet térség és a Közel-Kelet elismert szakértője, közel negyedszázada dolgozik a Népszavánál, amelynek szerkesztője is.

Gál Mária kapta a 2024-es Fejtő Ferenc-díjat. Gál a Népszava külpolitikai rovatának szerkesztője, a lap főmunkatársa, a magyar diaszpóra, a volt szovjet térség és a Közel-Kelet témáinak méltán elismert szakértője. Gál Mária kis megszakítással több mint két és fél évtized óta a Népszava munkatársa.

Kezdetben kolozsvári tudósítóként dolgozott a Népszavánál. Amikor 2001-ben a családdal átköltöztek Magyarországra, a Népszava Társadalom, illetve a külpolitikai rovatához írt cikkeket.

A romániai, szlovákiai, szerbiai és kárpátaljai magyarság témájának kivételes szakértőjeként 2003-ban a Határon Túli Magyarok Hivatalába (HTMH) került, kisebbségügyi referensként. A hivatal felszámolása után 2010-ig a Miniszterelnökségen dolgozott kül- és biztonságpolitikai szakmai tanácsadóként. Ezt követően lett a Népszava külpolitikai rovatának szerkesztője.

Gák Mária alapelve, hogy egy újságíró ne csak mások gondolatait közvetítse az olvasóknak, hanem az adott téma szakértője legyen.

Számos befolyásos médium is megszólaltatta már Gál Máriát szakértőként, cikkeiből neves külföldi lapok – például a Frankfurter Allgemeine Zeitung és az Eurotopics portál – is többször idéztek.

Nagy elődök nyomában

A Fejtő Ferenc-díjat minden évben a legnagyobb hagyományokkal rendelkező hazai napilap, az idén 151 éves Népszava azon munkatársa kapja, aki Fejtő, a lap néhai tiszteletbeli főszerkesztője szellemiségéhez leginkább méltón végezte tevékenységét. A korábbi díjazottakról itt írtunk.

A díjat Németh Péter, a Népszava főszerkesztő-ügyvezetője adta át.

 

Állami kitüntetést kapott a Donáth Anna haláláról fantáziáló cikke után Ungváry Zsolt

Megsérthette a Blikk Molnár Gusztáv személyiségi jogait egy szakértő szerint, de a lap ezt vitatja

Meghosszabbították a jelentkezési határidőt a Hégető Honorka-díjra

Indul az Arany Blende 2024

Először kapott magyar újságíró Free Media díjat

Letiltatná az interjúját 6363, mert megtudta, hogy a fideszes propaganda készítette

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Gál Mária újságíró, Fotó: Ladjánszki Máté, Népszava

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások