6363 a Köztéren

Letiltatná az interjúját 6363, mert megtudta, hogy a fideszes propaganda készítette

6363 interjút adott a Partizán fideszes változatának szánt Köztérnek, de állítólag nem tudta, hogy valójában mi ez a csatorna, akivel beszélgetett, ezért erre hivatkozva most letiltatná a már felvett beszélgetést. Azt kéri mindenkitől, jelentse a videót. A Köztér szerint másról van szó.

Egyelőre nem hagyott túl nagy nyomot az interneten a Partizán fideszes másának szánt Köztér névre hallgató csatorna, és talán ennek is köszönhető, hogy a Gege és 6363 néven is ismert rapper igent mondott egy velük készült interjúra. Most Instagramon vázolta fel a teljes történetet:

„Az elkészült videót nem láttam, a megjelenését nem hagytam jóvá. Ez a szakmaiság minden lehetséges alapmoráljával szembemegy” – mondta, hozzátéve, hogy egy ismerőse szólt neki róla, és ezért nem gyanakodott, amikor egy  „induló, kicsit popkult, kicsit közéleti műsorba” hívták, azt pedig egyáltalán nem árulták el neki, mennyire át van politizálva a csatorna.

„Jóhiszeműen mentem el az interjúra, de sajnos naiv voltam, és behúztak a csőbe. Megkértem, hogy a fejlemények után az adást ne publikálják, de hasonló korrektséggel jártak el, mint a meghívásomnál is. Szeretném felhívni a figyelmeteket: ne higgyetek a soft álarcot öltő, »mi nem akarunk állást foglalni, ez egy politikailag független csatorna« szlogennel működő platformoknak, mert hirtelen azon kapjátok magatokat, hogy arcátlanul öntik rátok a propagandát. Maradjatok éberek, és ne hagyjátok, hogy átverjenek. Ezerszer inkább lennél noÁr, mint egy fidelitasos talpnyaló. Vétkesek közt cinkos, aki néma” – fakadt ki a zenész, akivel a Fidelitas egykori elnöke Kurucz Dániel csinált interjút.

A zenész arra kér mindenkit, jelentse a videót.

A kreatív producer szerint 6363 igenis tudhatta, kik a Köztér készítői

A Köztér kreatív producere, Meruk Marcell erre azt írta, hogy 6363 pontosan tudhatta, kik a készítők és milyen műsorokat készítettek korábban, és elő is állt egy alternatív magyarázattal azzal kapcsolatban, ő szerinte mik voltak a valódi okok:

szerinte a rappert azután gondolta meg magát, hogy látta, milyen reakciók érkeztek a szintén rapper Süveg Márk interjújára.

Az említett interjút egyébként elvileg holnaptól lehet megnézni.

„Keresztény, nemzeti-liberális ideológiákat erősítő” YouTube-csatornát indít a Fidelitas egykori elnöke

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások