A Media1 egyik olvasója hívta fel a figyelmünket az általános szerződési feltételekben (ászf) megjelent változásra, ami a Mindig TV Prémium szolgáltatással függ össze.
A változás lényege, hogy az Antenna Hungária (AH) kivezeti a Mindig TV Prémium szolgáltatás feltöltőkártyával történő használatát, megszűnik tehát az előre fizetős tévé lehetősége.
Első körben, 2024. augusztus 30-án a feltöltések lehetőségét szüntetik meg, majd a jövő év vége, 2025. december 31. után már a most még feltöltött kártyákkal a vételi eszközök aktiválására sem lesz lehetőség.

Mindez különösen azoknak lehet fontos hír, akik például csak alkalmanként használták az előfizetéses (tehát kódolt) digitális földfelszíni szolgáltatást (DVB-T): például tipikusan ilyen hely egy nyaraló vagy második otthon és ezért nem akarták egész évre előfizetni azt, csak amikor az indokolt volt, tehát például a vakáció idejére. A változás azokat is érintheti, akik az ingatlanjukat bérbe adták, és a bérlő által hátrahagyott tartozástól tartva választották a prepaid kártyás konstrukciót.
És akkor mindez következzen hivatalos, jogi nyelven megfogalmazva az ÁSZF változásról szóló összefoglalóból idézve:
„A Szolgáltató 2024. augusztus 30. napjától megszünteti az előre fizetett műsorterjesztési szolgáltatás értékesítését, így az annak igénybevételéhez szükséges feltöltőkártyák értékesítése, továbbá az előre fizetett szolgáltatásra vonatkozó újabb feltöltés lehetősége is megszűnik. A 2024. augusztus 30. napjáig megvásárolt feltöltőkártyák, valamint a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártyák, illetve vételi eszközök aktiválására a Szolgáltató legfeljebb 2025. december 31-ig biztosít lehetőséget az Előfizetőknek ( ÁSZF 2.3.2.; 2.6. b) pontjai, 2.sz. melléklet).”
A Mindig TV Prémium egyébként három féle csomagban érhető el, a legnagyobb (úgynevezett Családi Csomag) 49 tévécsatornát nyújt a műsorterjesztő vállalat az ingyenes Mindig TV rendszeren jelenleg elérhető 10 (korábban 12) csatornája mellé. (Idén júliustól kivezették az Izaura TV-t és a Dikh TV-t az ingyenes Mindig TV kínálatából.)
A tévés piacon egyébként egy másik jelentős változás is jön: mint arról a Media1 beszámolt, a Direct One nevű műholdas szolgáltató (egykori nevén UPC Direct) ügyfelei átkerülnek a 4iG nevű kormányközeli távközlési csoporthoz. Ez utóbbi egyébként az Antenna Hungáriának is a tulajdonosa.
Majka, Till Attila és Erős Antónia is ott lesz Geszti Péter Adom a napom című műsorában
Az Olimpia 2 nap alatt átlépte az 1 milliárd megtekintést a Maxon
Elküldik az RTL.hu főszerkesztőjét és a szerkesztőség jelentős részét
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.