A Magyar Telekom a Media1-nek is megküldött közleménye szerint idén tovább folytatja többéves hálózatmodernizációs programját, amelynek célja a korszerűsítés, a szolgáltatásminőség fenntartása és fejlesztése, valamint a kapacitásnövelés az ügyfelek hang- és adatforgalmi igényeinek folyamatos növekedésének figyelembevételével. A metróhálózatok lefedésével emellett újabb lépést tesz a szolgáltató annak érdekében, hogy az 5G minél több ügyfele számára elérhetővé váljon.
A vállalat elsőként idén július 1-jétől a kisföldalatti (M1) utazóközönségnek elérhető részein elindítja 5G szolgáltatását. További hálózatmodernizációt és kapacitásbővítést követően legkésőbb év végéig szintén 5G hálózattal fedi le a budapesti metrók teljes területét (M2, M3, M4).
A metróvonalak hálózati lefedése összetett és bonyolult folyamat, részben a föld alatti szerelés, részben pedig a korlátozott hozzáférés miatt, hiszen a hálózat kiépítését csak üzemidőn kívül, jellemzően az éjszakai órákban lehet végezni – említi a vállalat közleményében.
Budapest digitális infrastruktúrájának legújabb fejlesztése a Telekom és a BKV együttműködésében valósult meg.
„A BKV elkötelezetten támogatja az innovatív technológiai megoldások bevezetését. Társaságunk szívesen társul olyan projektekkel, amelyek újító szellemet képviselnek, hosszú távú értéket teremtenek és kényelmesebbé, komfortosabbá teszik az utazást. Hiszünk abban, hogy az új technológiák kulcsfontosságúak a jövő kihívásainak megoldásában és a fenntartható fejlődés elősegítésében” – nyilatkozta Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója.
A Telekom 5G hálózatát szeptember 15-ig elérhetővé teszi mobilinternet-szolgáltatással és 5G-képes készülékkel rendelkező ügyfeleinek, így a havidíjas mobilelőfizetők automatikusan, a Domino ügyfelek pedig a Telekom alkalmazáson történő aktiválást követően már a kisföldalattin is kipróbálhatják július 1. és szeptember 15. között az 5G-t szolgáltatást.
Az 5G hálózat igénybevételéhez az 5G lefedettségen túl megfelelő díjcsomag (idén nyáron június 3. és szeptember 15. között a kampány keretében csak mobilinternet-szolgáltatás szükséges), 5G-képes készülék, és legalább 4G-képes fizikai SIM vagy eSIM is szükséges, amelyről a vállalat weboldalán található bővebb információ. Az aktuális lefedettségről a vállalat ügyfelei szintén a szolgáltató weboldalán találnak információkat.
Magyar siker! Megvette a Netflix a Marsra Magyar! első évadát
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.