fogkefe

A helyes fogmosás (x)

Azt hihetnénk, hogy megmossuk a fogunkat és minden rendben van, nem egy atomfizika, szóval ezt mindenki meg tudja csinálni. Egy kis sika-sika, és letudtuk ezt műveletet. Aztán nagy meglepetésünkre elromlik a fogunk, és mehetünk fogorvoshoz. Ezért most megnézzük a helyes fogmosás menetét!

A nem kellően alapos fogmosás ugyanis hosszú távon akár a fogak elvesztéséhez is vezethet, ebben az esetben pedig már csak az olyan megoldások segíthetnek, mint a Potidentalnál is igénybe vehető implantátumok beültetése. 

A helyes fogmosás menete

Lássuk a helyes sorrendet!

  1. Az alsó fogak külső, majd a belső felszíne
  2. Az alsó fogsor rágófelszínének és a legutolsó fogak hátsó felszíne
  3. A felső fogak külső és belső felszíne
  4. Végül a felső fogsor rágófelszínének és a legutolsó fogak hátsó felszínének tisztítása

A külső, belső és rágófelszíneken körkörös mozgást, a metsző és szemfogainkon belül pedig függőleges mozgást végezzünk.

Minimum 3 percig mossuk a fogainkat, ezt mindenképpen tartsuk be! Az ínyünket se hagyjuk ki (finoman masszírozzuk át mindenhol), és a nyelvünket is tisztítsuk meg, főleg, ha kellemetlen a leheletünk.

Ne mossuk erősen a fogakat, mert azzal csak kárt okozunk, és nem lesz tőle sem tisztább, sem fehérebb, inkább csak masszírozzuk a fogfelszínt.

Az ideális fogkefe

Lényeges, hogy a fogkefe milyen. Íme, néhány jó tanács ezzel kapcsolatban:

  • Lágy fogkefét válasszunk. (A félkemény és kemény fogkefékkel könnyebben okozunk kárt és nem ettől lesz fehérebb a fogunk.)
  • A sűrű, tömött kefe a jó.
  • A sörték egyenesre vágottak legyenek.

Az mindegy, hogy elektromos vagy manuális-e a fogkefe. Az elektromossal valamivel könnyebb a művelet.

Hányszor és mikor mossunk fogat egy nap?

Az ideális naponta legalább kétszer: reggeli után és este lefekvés előtt. De napközben az ebédet követően, vagy megbeszélések előtt is nyugodtan moshatunk fogat. A lényeg, hogy lehetőleg egy nap se maradjon ki. A friss lehelet is fontos, de a fogaink egészsége még inkább.

A szájápolás további eszközei

  • Fogköztisztító kefe: a fogközök megtisztítására szolgáló eszköz. Csúsztassuk be a fogak közé és mozgassuk ki-be.
  • Fogselyem: szintén a fogközök megtisztítására szolgál. Használata nem túl bonyolult. A középső ujjunkra tekerjük a fogselymet, majd a mutató- és hüvelykujjunkkal fogjunk össze egy kis darabot. Vezessük be ezt a kis darabot a fogközbe, és feszítsük rá az egyik fog oldalára, majd a mellette lévő másik fog oldalára. Csúsztassuk be a fogselymet az íny alá is, a fog ívét követve, majd reszelő mozgással húzzuk lefelé a selymet a fog oldalához szorítva.

Évenként járjunk ellenőrzésre

Az évenkénti fogászati szűrésről és az évente javasolt fogkő-eltávolításról sem szabad megfeledkezni! Ezzel a fogak élettartamát, sok-sok évvel meg lehet hosszabbítani.

Ezeknek a fogmosási tanácsoknak a betartásával elérhetjük, hogy a fogorvosunknak kevesebbszer kelljen látnia minket. Ezzel megkíméljük magunkat sok kellemetlenségtől és sok pénz marad a zsebünkben. Ráadásul vidáman mosolyoghatunk a világra, a saját fogainkkal!

(x) hirdetői tartalom

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások