Balogh Levente (balra) és Keserű Balázs, Az álommeló 1. évadának győztese

Hazugsággal vádolják Balogh Leventét – Keserű Balázs elnöki asszisztens szerint megalapozatlanul

Az egyik internetes portál utánanézett a cégnyilvántartásban, hogy Keserű Balázs, Az álommeló című RTL-es reality műsor tavalyi, 1. évadának győztese tényleg ügyvezető igazgatója és résztulajdonosa lett-e egy olyan cégnek, amelynek Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz elnöke a tulajdonosa, és az derült ki, hogy szerte Európában nincs ilyen cég, nem igaz tehát, amit a most futó 2. évad tavaly augusztusi bejelentésekor kommunikált Balogh Levente. Keserű Balázst reagáltattuk az euroASTRA állításaira.

2. évadával jelenleg is az RTL képernyőjén van hétköznap esténként Az álommeló című műsor (az Apprentice nevű nemzetközi formátum magyar változata). Ebben, csakúgy mint az első évadban tavaly tavasszal, elnöki asszisztenst keresnek Balogh Levente üzletember, a Szentkirályi Ásványvíz elnöke számára.

Az álommeló Balogh Leventével
Az álommeló Balogh Leventével

Tavaly volt először képernyőn a reality, amelyet akkor Keserű Balázs (borítóképünkön jobbra) nyert meg a nézők előtt megvalósuló hosszú kiválasztási folyamat során, de Balogh Levente tavaly augusztusi bejelentése szerint Keserű Balázst ügyvezető igazgatóvá léptette elő az egyik cégében és résztulajdont is adott neki, ezért vált szükségessé, hogy új elnöki asszisztenst keressenek egy új évadban.

Nem található a cégnyilvántartásban Keserű Balázs ügyvezette cég – átveréssel vádolja egy portál Balogh Leventééket

Csakhogy az euroASTRA internetes magazin az Opten céginformációs rendszer segítségével átfogó keresésbe kezdett, hogy kiderüljön, Keserű Balázs vajon Balogh Levente mely üzleti érdekeltségének lett az ügyvezetője, hiszen a mostani, 2. évadot (ahogy a műsorból is kiderül) még tavaly ősszel vették fel, ezért Keserű ügyvezető igazgatói kinevezésének elvben már rég látszania kellene cégnyilvántartásban.

Azonban az Opten adatbázisa szerint nem akadt Magyarországon olyan cég, amelyre igaz lenne, hogy Keserű Balázs lenne az ügyvezetője és Balogh Levente érdekeltségei közé tartozna.

A magazin ezután más EU-országokban is megnézte, hátha Balogh Leventéék oda jegyezték be a titokzatos céget, amelynek az 1. évad győztese lett az ügyvezetője, de a céginformációs rendszerekben más EU-tagállamokban sem találták meg a céget, ebből pedig az euroASTRA azt a következtetést vonta le, hogy Balogh Levente és Keserű Balázs bizonyára füllentett és az egész egy nagy átverés. Cikkük címe is az lett: „Balogh Levente a Vízkirály – vagy Keserű Balázs a füllentősebb?”

Keserű Balázs: még tart az elnöki asszisztensi szerződésem

A Media1 is ellenőrizte az állításokat és mi sem találtunk a céginformációs rendszerekben olyan vállalkozást, amelynek az említett fiatalember lenne az ügyvezető igazgatója. Portálunk ezért még hétfőn az RTL Marketing és Kommunikációs Osztályához fordult kérdésekkel, és arról érdeklődtünk, hogyhogy nem találta az érintett cég nyomát az érintett portál, mi az adott vállalkozás neve, tevékenysége, hiszen az említett honlap gyakorlatilag átveréssel vádolja Balogh Leventét és ezen keresztül a műsort. Kérdésünkre ezután az RTL Keserű Balázshoz mint az ügyben legilletékesebbhez irányított bennünket. Ő ma délután a következő választ küldte a Media1-nek:

„A szerződésem az elnöki asszisztensi pozícióra 2023. június elsejétől 2024. június elsejéig szól. A kinevezésem már megtörtént, de hivatalosan az elnöki asszisztensi pozíció lejárta után lép hatályba az új szerződés, amely az ügyvezetői igazgatói pozícióról szól. A társtulajdonosi viszony létrejötte és az, hogy ez melyik cégben valósul meg, jelenleg üzleti titoknak minősül, de június hónapban ez is publikussá válik. De szívesen állok mindenkinek a rendelkezésére hasonló kérdésekkel kapcsolatban, mivel úgy gondolom ebben a témában és az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdésekre én tudom a leghitelesebb választ adni”.

Keserű Balázs elnöki asszisztens, és egy titokzatos cég ügyvezető igazgatója és résztulajdonosa
Keserű Balázs elnöki asszisztens, és egy titokzatos cég ügyvezető igazgatója és résztulajdonosa. Fotó: RTL-sajtószoba

Ezek szerint tehát még további mintegy két hónapot kell várakoznunk, hogy a cégnyilvántartásból mindenki számára kiderülhessen, Balogh Levente mely üzleti érdekeltségének ügyvezető igazgatója és résztulajdonosa lett Keserű Balázs, mivel addig még azt sem árulják el, egyáltalán mivel foglalkozik a vállalkozás, „üzleti titokra” való hivatkozással.

Különös magyarázat

A magyarázat, amit Keserű Balázs adott részünkre, egyébként azért különös, hiszen tavaly nyáron már múltidőben jelentették be a médián keresztül azt, hogy Keserűt Balogh ügyvezető igazgatóvá léptette elő, ahogy arról is múltidőben esett szó, hogy tulajdonrészt is kapott egy meg nem nevezett, Balogh Levente érdekeltségű cégben, márpedig jogászok véleménye szerint az ügyvezetői igazgatói kinevezést a cégbíróság felé be kellett volna jelenteni, ha így történt. Ráadásul az elnöki asszisztensi pozíció mellett semmi sem zárja ki a tulajdonrész birtoklását, ahogy azt sem, hogy párhuzamos jogviszonyt létesítsenek ügyvezető igazgatói feladatkörre Keserűvel, vagy a felek egyező akarata esetén, a két fél aláírásával módosítsák (vagy akár megszüntessék) az elnöki asszisztensi pozícióra vonatkozó szerződést az előléptetés részeként.

Keserű Balázs egyébként Az álommeló most futó 2. évadának néhány epizódjában is felbukkant: a jelentkezők kiválasztásában vett részt a Balogh Levente érdekeltségei közé tartozó Vitapress Kft. nevű gyümölcslé-előállító cég telephelyén Dunaharasztin és a mostani e-mailjét is egy Vitapresshez köthető e-mail címről küldte a Media1 érdeklődésére, az aláírásában pedig elnöki asszisztens szerepel. Ebből azonban még nem vonnánk le azt a következtetést, hogy a Vitapress cégnek lett / lesz az ügyvezetője és résztulajdonosa. Visszatérünk a témára.

Frissítés 2024.07.31

Balogh Levente végül beváltotta az ígéretét és egy céget (Víz Angyal Catering Kft.) rábízott Keserű Balázsra – a cég azonban nincs túl jó helyzetben: erről ITT olvashatnak.

Balogh Levente közel egy évet késve beváltotta az ígéretét Keserű Balázsnak

 

 

„A televízió egy nagyon jó platform számomra” – Interjú Balogh Levente üzletemberrel és Herman Péterrel, az RTL kreatívigazgatójával

Visszaélnek a Cápák között befektetőinek nevével

Frissítés

Cikkünket egy plusz bekezdéssel kiegészítettük a Keserű Balázs által adott magyarázattal kapcsolatban a Különös magyarázat köztes cím után, amiből kiderül, miért furcsa az a magyarázat, amit Keserű adott.

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Balogh Levente (balra) és Keserű Balázs, Az álommeló 1. évadának győztese. Fotó: RTL-sajtószoba

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások