Új arculatot kap a Petőfi TV

Új arculatot kap a Petőfi TV – jelentette be az ElkXrtuk producerének fia

Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája „fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat” ígér.

Az M2 Petőfi TV az arculati megújulást bejelentő közleményében úgy fogalmaz,

„új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket. A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.”

Kálomista László, a Petőfi TV főszerkesztője az állami M1 tévé kérdésére elmondta még, hogy a kollégák „alapvetően jól fogadják” a megújulást. A bejelentés szerint e hét vasárnaptól már a nézők is érzékelni fogják a változásokat.

A Media1 is megírta, hogy a Petőfi TV tavaly májusban bontott szerződést Demeter Szilárd gyártócégével, azóta zajlik a csatorna újragondolása.

Családi kör

Kálomista László egyébként az ElkXrtuk című film producerének, Kálomista Gábornak a fia.

Kálomista Gábor a Megafilm gyártócég tulajdonosa, mely cég rendszeresen gyárt műsorokat a közmédiának. Kálomista Gáborról legutóbb azzal kapcsolatosan írtunk tavaly novemberben, amikor a Nemzeti Filmintézettől 865 millió forintot kapott producerként egy, a magyar honvédséget népszerűsítő hat részes sorozat legyártásáért, de a Hann Endre Medián-vezérrel való pereskedését is részletesen követtük.

Kálomista Gábor másik fiának, Kálomista Mártonnak szintén van szakmai kapcsolata az állami médiával, a márciusban indult Szent Kelet Vesztett Varázsa című dokumentumfilm-sorozatát nekik készítette. A sorozat forgatókönyvét Bayer Zsolt, a Fidesz egyik alapítója és egyik vezető propagandistája jegyzi.

A Petőfi Rádióban zajló elbocsátások közben távozott a Petőfi TV egyik műsorvezetője is

Szent Kelet Vesztett Varázsa: az ElkXrtuk producere fiának Bayer Zsolt közreműködésével készült új sorozatát a közmédia sugározza

Szerződést bontott az MTVA Demeter Szilárd cégével, a Petőfi Media Grouppal

Gulyás Márton, a Partizán alapítója elárulta, lenne-e miniszterelnök vagy az MTVA vezérigazgatója (Media1-interjú)

Fidesz-közeli zsebekbe vándorol a közmédiás pénzek egy része

 

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások