November 6-án 20 órától lesz látható a Viasat3 képernyőjén Geszti Péter idén ősszel bemutatott talkshow műsorának új, immáron 2. évada – mondta el a Budapesten zajló Big Picture televíziós konferencián a csatornát működtető televíziós médiavállalat regionális csatornaigazgatója.
Kis-Bocz Éva prezentációjából az is kiderült, hogy Geszti Péter vendége lesz többek között:
- Nagy Feró,
- Borbély Alexandra,
- Kepes András,
- Tóth Vera,
- Szabó Győző,
- Hajós András,
- Steiner Kristóf.
Összesen 16 adás készül, így a fenti vendéglista nem teljes.
A konferencián történt bejelentés után egy kedvcsináló előzetes videót is kaptunk, íme.
A regionális programigazgató prezentációjaban felvillant a Troll a konyhában című műsor is, ami alapján többeknek úgy tűnt, új évad érkezik belőle, de később a Media1-nek azt mondták, egyelőre nem rendeltek belőle új évadot – ha mégis ilyen történik, majd jelzik.
Geszti Péter nemrég a Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt. A beszélgetés itt hallgatható meg.
A Media1 ott van a Big Picture konferencián Budapesten – folyamatosan közöljük, amint bármi hírértékű hangzik el.
Új évaddal érkezik Thuróczy Szabolccsal a Tiltott Zónák, itt az előzetes
Interjú Berecz Péterrel a CNN-es tapasztalatairól és a tévézésről
Bejelentették az Adom a napom 2. évadának időpontját – Kepes András is a vendégek között
„Gyomorforgásról” szakmai szempontból – Kepes András válasza a Népszabadság utolsó főszerkesztőjének
Nagyon kiakadt Kepes András az őt meginterjúvoló Telexre, majd a lap változtatott a címadásán
Még több hír érhető el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.