Mint arról elsőként a Media1 beszámolt, az RTL Magyarország kereskedőháza (RTL Saleshouse) október 13-án úgy döntött, hogy novembertől úgynevezett túlkeresleti indexet vezet be, ami egy szakértő szerint hozzávetőlegesen 20 százalékos azonnali áremelést eredményez a reklámozók számára. Ez érinti a már befoglalt reklámidőket is, ami komoly nehézség elé állította a reklámozókat, például azokat az e-kereskedőket, akik novemberben, a Black Friday körül érik el bevételeik jelentős részét és ehhez tévéreklámokat használnak. Az RTL hirdetői már nem tudták átvinni hirdetéseiket az Atmediához sem, mivel annyira kevés idő maradt novemberig, hogy ott nem tudják befogadni. Többekben felmerült, hogy inkább online platformokon, esetleg rádióban hirdetnek majd.
Erre reagálva ma, kedden az RTL legnagyobb versenytársa, az Atmedia sales house is közleményt adott ki, melyben arról tájékoztatja partnereit, hogy a televíziós piacon kialakult túlkereslet őket is érinti, ugyanakkor több forgatókönyvvel is készültek 2023-ra.
Ennek, valamint a végrehajtott árszínvonalnövelésnek és a portfolió stabil nézettségének köszönhetően a túlkeresletet éves szinten az Atmedia kezelni tudja. Ugyanakkor azt az Atmedia is megerősíti, hogy ilyen túlkeresleti helyzetben az eddigieknél szignifikánsan magasabb, a túlkereslet mértékének megfelelő áremelés szükséges a 2024-es évre, ahogyan ez már a környező országokban bejelentésre is került. Erre a lépésre mind a szállítási biztonság, mind pedig a tartalomelőállítás színvonalának megőrzése miatt van szükség – közölték.
Ezen túlmenően a hirdetők és a médiaügynökségek oldaláról gyakorlattá kell válnia mind a pontos éves vállalásoknak, beleértve a költések tervezett szezonalitását is – a várható kereslet pontosabb meghatározása érdekében, mind pedig az időben történő kampány-lejelentéseknek, mert ezzel segíthetnék az inventory tervezést és gazdálkodást – hangsúlyozza a Media1-hez is eljuttatott közleményük.
Az épp ezekben a napokban teljes mértékben Mészáros Lőrinc érdekeltségébe kerülő Atmedia értékesíti az MTVA, a TV2 Média Csoport, a HírTV, a Network4 Media Group, a Viasat Explore, az ATV Csoport, a Tematic Media Group (Dikh TV, Sláger TV), az Eurosport és számos más televíziós médiavállalat csatornájának reklámidejét.
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is.