Újabb módon juttathatnak el tartalmakat követőikhez a Facebook-oldalak: a hírek, infók, szavazások és márkák különféle üzenetei közvetlenül a Messengerbe érkeznek majd – írta meg a hvg.hu. A lap szerint Mark Zuckerberg mostani bejelentése az utóbbi idők legfontosabb újítását jelentik a platformon, mióta néhány hónapja az általa alapított Meta lejjebb tekerte a Facebookra kitett tartalmak eléréseit.
A szintén a Meta által működtetett WhatsAppba és az Instagramba februárban már megérkezett a magyarul „közvetítés csatornák” (Broadcast channels) néven emlegetett funkció, amely új módot kínál a márkáknak a felhasználóik elérésére. Most ez jön a legnagyobb közösségi platfromra is, így a jövőben többek közt a hírszolgáltatók és a médiavállalatok Facebook-oldalai is a messengeres üzenetek között érhetik majd el a követőiket.

A csatornákon szöveg, kép, hang is küldhető, illetve szavazás is megosztható. Ezekre az üzenetekre a követők reagálhatnak, de ők maguk nem küldhetnek üzeneteket.
Az új funkció a következő hetekben válik elérhetővé mindenki számára. Az oldalak adminisztrátorai, akik még nem látják az adminfelületen a vonatkozó funkciót, ide kattintva iratkozhatnak fel a várólistára. A csatorna létrehozása után az oldal összes követője kap egy értesítést és dönthet, hogy szeretne-e csatlakozni a csatornához.
Az előfizetéses rendszerrel kerülné ki az uniós adatvédelmi szabályokat a Facebook és a TikTok is
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.