A kézilabda az a sport, ahol viszonylag sok gól van például az ilyen szempontból jól követhető focihoz képest, viszont emiatt kicsit nehezebben követhető az állás fejben. Erre való ugyebár az eredményjelző, ami ott van a stadionokban is, és alapesetben a közvetítések is tájékoztatják a nézőket, épp hogy áll a meccs, hiszen nemcsak sok gól van, de például néha kimegyünk vécére, sörért vagy csenget a futár, meg hát az ember általában nem jegyzetfüzettel a tévékészülék mellett nézi a kézimeccseket.
Ezt azonban nem tartották annyira fontosnak a közmédia YouTube-csatornáján, ahol szeptember 20-án, múlt szerdán az MTK Budapest-FTC-Rail Cargo Hungaria meccset közvetítették élőben. A kommentekből jól láthatóan lejön, hogy jópár nézőt zavart össze ez a probléma: volt, aki a többi kommentelőtől kérdezte meg az élő üzenőfalon, hogy mennyi most az állás, mások a néha bevillanó stadionos eredményjelzőt próbálták kifürkészni, ugyanis a közel 130 milliárd forint körüli költségvetésből működő állami médiagépezet abszurd módon nem gondoskodott az eredmények megjelenítéséről, ráadásul kommentátor sem volt, aki legalább szóban néha elmondta volna a meccs állását.
És még valami hiányzott nagyon: egy óra a képernyőről, amiből a nézők tudhatták volna, hogy a meccs hanyadik percében jár.
Mi azért segítünk: a végeredmény 22-41 lett a vendégek javára, tehát nagyot nyert a Fradi.
Akcióban a morális fölény: a Tények honlapja bugyiból bugyogó szőrszálakról tájékoztat
Meghosszabbította az MTVA a jelentkezési határidőt az „utánpótlásnevelőjébe”
Elgázolták az MTVA bordélyházak üzemeltetésével vádolt egykori riporterét
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.