Fekete-Szalóky Zoltán.

Index-főszerkesztő: Sem én, sem a feleségem nem vagyunk kitiltva az Egyesült Államokból

Megkérdeztük az Indamediát, valamint az Egyesült Államok budapesti nagykövetségét és Fekete-Szalóky Zoltánt, az Index főszerkesztőjét, utazhatna-e Fekete-Szalóky Zoltán és a korábban a Ferencvárosban a választásokon is elinduló felesége az USA-ba, ugyanis az Indexet tulajdonló Indamedia háza tájáról egyesek azt terjesztik, hogy nagyjából másfél évvel ezelőtt állítólag gond adódott a főszerkesztő és feleségének tervezett amerikai utazása körül. A főszerkesztő szerint nem igaz, amit a munkatársai terjesztenek róla.

Az elmúlt hetekben mi is beszámoltunk arról, hogy több, a kormányközeli médiában dolgozó médiamunkás sem léphet be egyes országokba. Először Füssy Angéla, a PestiSrácok amúgy rágalmazás miatt elítélt újságírója közölte azt, hogy nem léphet be Ukrajnába, majd egy másik kormányközeli munkatársról, a Füssy Angélával korábban közösen forgató Molnár H. Boglárka állította azt, hogy az ő neve is szerepel azon listán, melyen a hatóságok azt tartják nyilván, ki nem mehet Ukrajnába: erről egy interjúban beszélt az amúgy a Kecskeméti Televízió szerkesztőjeként tevékenykedő Molnár H. Boglárka. Ekkoriban érkezett az a hír is, hogy Szöllősi György, az állami tulajdonba került Nemzeti Sport főszerkesztője, a Fidesz-közeli, a KESMA-val szoros együttműködésben működő Sportrádió tulajdonosa közzétette, hogy nem utazhatott az Amerikai Egyesült Államokba, mivel nem kapott vízumot. Később kiderült, hogy Szöllősi valójában diplomáciai vízummal próbálkozott, miközben az USA szerint ő nem kormánytisztviselő, ami így nem jár neki, tehát ezért nem kapott diplomáciai vízumot.

Ezekkel a hírekkel egyidejűleg indexes / indamediás berkekből kaptunk megkeresést, hogy érdemes lehet megkérdeznünk az Egyesült Államok budapesti nagykövetségét, utazhat-e az USA-ba Fekete-Szalóky Zoltán, az Index főszerkesztője és felesége. A médiavállalatnál ugyanis egyesek úgy emlékeznek, hogy körülbelül nagyjából másfél évvel ezelőtt az Index főszerkesztője és felesége az Egyesült Államokba utazott volna, amire nagyon készültek, minden le volt szervezve, izgatottan várták az utazást, csak aztán állítólag az utolsó utáni pillanatban mégsem mentek el, amire akkor Fekete-Szalóky állítólag azt mondta a munkatársainak, azért nem, mert nem kapták meg a beutazási engedélyt.

A Media1 ezek után megkérdezte az állítólagos problémáról az Indexet tulajdonló Indamedia sajtóosztályát, valamint közvetlenül magát Fekete-Szalóky Zoltánt és az Amerikai Egyesült Államok Budapesti Nagykövetségének sajtóosztályát is, hogy beléphet-e az Index főszerkesztője az Egyesült Államokba.

A nagykövetség sajtóosztályától érkezett válasz nem segített tisztázni, hogy az Index munkatársával kapcsolatos állítás valós-e vagy sem, ugyanis így fogalmaztak:

„Egyéni vízumügyeket sajnos nem áll módunkban kommentálni, mivel azok az amerikai jogszabályok értelmében bizalmas információnak minősülnek.”

Az Indamedia sajtóosztályát is hiába kérdeztük, utazhat-e az Index főszerkesztője az USA-ba, ugyanis semmit sem reagáltak a levelünkre. Fekete-Szalóky Zoltánnak közvetlenül küldött kérdésünkkel azonban már nagyobb sikerrel jártunk. Tőle is azt kérdeztük, igaz-e (az amúgy munkatársai köréből származó) állítás, hogy nem utazhattak feleségével az Egyesült Államokba, illetve ha igaz, mi ennek az indoka, élt-e jogorvoslattal az ügyben, illetve volt-e már ilyesmi tapasztalata más országokkal is. Megkérdeztük azt is, mi lett volna az állítólagosan meghiúsult utazás célja, hivatalos vagy valamilyen családi jellegű.

Az Index főszerkesztője erre a következő választ küldte lapunknak:

„Tisztelt Főszerkesztő úr! Kedves Dani! 

Értesülése nem felel meg a valóságnak. Sem én, sem feleségem nem kértünk vízumot legutóbbi amerikai turistautunk óta az Egyesült Államokba. Szeretném egyúttal felhívni a figyelmét arra, hogy feleségem nem közszereplő, hanem magánszemély, ezért határozottan kérem, hogy az ő magánéletét tartsa tiszteletben. F. Zoltán”

Lokálpatrióták

Fekete-Szalóky Zoltán feleségéről, Fekete-Szalóky Gabrielláról egyébként korábban fontos közügyekkel kapcsolatban lehetett olvasni. Egy 2021 végén, a 444-en megjelent cikk szerint 2019-ben elindult a ferencvárosi választásokon, méghozzá annak a Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesületnek a színeiben, amelynek több választási indulójáról is kiderült, hogy fideszes önkormányzattól kapott fizetést.

Fekete-Szalókyék több szálon is kötődtek az egyesülethez: nem csak úgy, hogy Fekete-Szalóky Gabriella jelöltje volt a szervezetnek, de úgyis, hogy Fekete-Szalóky Zoltán egy időben alelnöke is volt, emellett egy ideig Feketéék családi cége és a Lokálpatrióták székhelye is ugyanott volt, és Fekete Tibor (Fekete-Szalóky Zoltán édesapja) Deutsch Lászlóval együtt volt SZDSZ-es képviselő a kerületben, és 2006-ban együtt alapították az egyesületet, aminek az említett Fekete Tibor volt az első elnöke.

Fekete-Szalóky Zoltán a 444-nek arról beszélt a 2021-es cikk megjelenésekor, hogy ő a 2019-es választások előtt lemondott az alelnöki pozícióról, és már csak egyszerű tagja a Lokálpatriótának. Arról nem kívánt nyilatkozni, hogy a szervezet képviselőjelöltjei közül többen is fideszes vezetésű önkormányzattal álltak szerződésben. Erről az ügyről itt írtunk bővebben.

Az Index főszerkesztője is tagja annak az egyesületnek, melynek több választási indulója is fideszes vezetésű önkormányzattól kapott fizetést

Ismét a fideszes médiahálózattól vett át az Index egy újságírót

Olyan alákérdezős propagandainterjút készített az Index főszerkesztője Szíjj Lászlóval, hogy azt tanítani kellene az újságíróiskolákban elrettentő példaként

Sajátosan számolt be az Index Orbán Viktor vejének legújabb beruházásáról

Egy volt KDNP-s fizetett propagandista veszi át az Index videó rovatának vezetését

Beismerte az Index, hozzájuk igazol az újságírók lejáratására szakososodott Fidesz-közeli alapítvány egyik kulcsfigurája, de karrierje ezen részét elhallgatták a közleményben

További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.

Borító: Fekete-Szalóky Zoltán. Fotó: Facebook / Inforádió / Media1-archívum

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások