Az Új Média Inkubátor a Nemzetközi Sajtóintézet honlapján

A Mecseki Müzli is anyagi támogatást nyert a Nemzetközi Sajtóintézet pályázatán

A hat hónapos médiafejlesztési program az Európai Bizottság társfinanszírozásával jött létre.

A Pécsett működő Mecseki Müzli is csatlakozik a Nemzetközi Sajtóintézet (International Press Institute / IPI) által vezetett Új Média Inkubátor (New Media Incubator) elnevezésű programhoz. Az iparági szakértőkből álló független zsűri 25 ország 78 pályázója közül választotta ki azt a 10 most induló vagy három évnél rövidebb ideje működő online hírszolgáltatót, amelyek számára a következő 6 hónap során a pénzügyi támogatás mellett szakmai mentorálást, kapcsolatépítési lehetőségeket és személyre szabott üzleti tanácsadást is kínál a program.

Az Új Média Inkubátorba bekerült digitális platformok olyan célközönségekhez szólnak mint például a németországi és az ukrajnai Z generáció, vagy olyan kisebbségek tagjait szolgálják ki mint a Lengyelországban és Litvániában élő fehéroroszok, valamint a spanyolországi arab nyelvű közösség. Van köztük olyan weboldal is, amely a mesterséges intelligencia (MI) segítségével küzd Romániában a félretájékoztatás ellen.

A pályázat nyertesei közé szintén beválasztott Mecseki Müzli egy heti rendszerességgel megjelenő online hírlevél, amelynek beindításáról korábban a Media1 is beszámolt. A pécsi és baranyai vonatkozású közéleti, kulturális és gazdasági hírek mellett interjúkat, elemzéseket és közhasznú információkat is közöl. Feladatának tekinti a politikailag elfogult hírek ellensúlyozását és a tényellenőrzést is, hogy ezáltal egy „egészséges hírétrendet” kínálhasson az olvasóinak.

Az eredményhirdetés után a Media1-nek Gűth Ervin, a Mecseki Müzli alapítója elmondta:

„Természetesen nagyon örülök, hogy a Mecseki Müzli is bekerült ebbe az európai médiafejlesztési programba. Izgalmas és nagyon vegyes a támogatott projektek listája, biztos sokat tudunk egymástól is tanulni. Azt is nagy eredménynek élem meg, hogy elmúlt két évben – a hátráltató körülmények ellenére is – sikerült a hírlevelet fenntartható pályára állítani. Ez a lehetőség magasabb szintre, más ligába emelheti a teljes projektet. A programban új, kapcsolódó médiatermékekkel is szeretnénk kísérletezni, de azt sem tartom kizártnak, hogy a teljes üzleti modellt újragondoljuk.”

Az Új Média Inkubátor program egyébként az IPI szélesebb körű Media Innovation Europe projektjének a része, amelynek finanszírozásához az Európai Bizottság is hozzájárul.

Az IPI-ről épp tegnap írtunk legutóbb, miután a nemzetközi sajtószakmai szervezet honlapját is lebkokkolta a Hano nevet használó internetes bűnöző, aki sorra támadja meg a magyar online portálokat: az IPI weboldalát azután érte támadás, hogy az uniós döntéshozók figyelmét is felhívta a jelenségre, hogy Magyarországon már több mint 40 médiumot ért támadás rövid időn belül, és a rendőrség nem végez hatékony felderítést.

Leblokkolta a Fidesszel szimpatizáló bűnöző annak a nemzetközi szervezetnek a honlapját is, amelyik épp előtte ítélte el a magyar médiumokat ért kibertámadásokat

Két független vidéki hírportál is uniós támogatáshoz jutott egy médiapályázaton

Magyarokat is találtunk az Európai Bizottság 14 millió eurós, újságírást támogató programjának győztesei között

További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.

Borítókép: Az Új Média Inkubátor nyertes pályázói a Nemzetközi Sajtóintézet honlapján. (képernyőfotó)

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások