Farkasházy Tivadar

Farkasházy Tivadar Budapesten támasztja fel a balatonszárszói találkozókat

Kereken harminc éve történt, hogy Farkasházy Tivadar és családja először megrendezte balatonszárszói kertjében a legendássá vált, úgynevezett „Szárszói Találkozót”. Most néhány év kihagyás után újra lesz találkozó, de ezúttal Budapesten, a Margitszigeten és új néven. A meghívóba azt is beleírták, hogy minden rendszer megbukik egyszer.

Farkasházy Tivadar humorista, újságíró, az egykori Heti Hetes volt állandó tagja és Farkasházy családja szeptember 9-én a Margitszigetre, zártkörű, de nem titkos közéleti találkozóra hívja „a közös hazánk iránt elkötelezett, a minket körülvevő politikai- és gazdasági rendszereket megérteni és meghaladni kívánó döntéshozókat, elemzőket, gazdasági szakembereket és művészeket” – értesült a Media1 abból a meghívóból, melyet a humorista küldött lapunknak.

Teddy legendássá vált szárszói wc-jéről ezúttal a helyszínváltozás miatt tehát aligha születik majd helyszíni fotóriport, mint annak idején az Indexre Német Tamástól (aki azóta fotósból a Telex élére került főszerkesztőként) és Panyi Szabolcstól (ma a Direkt36 és a Vsquare oknyomozó műhely újságírója, akinek telefonbeszélgetéseit pár éve az izraeli Pegasus kémszoftverrel kémlelte az Orbán-kormány), de Farkasházyék meghívójában az áll, hogy a megkezdett értékteremtő hagyományt folytatni fogják az új helyszínen, új név alatt, de azonos értékek és célok mentén. Az új név: SzázSzó Találkozó.

Azt kérik a meghívottaktól, hogy akár csak száz szóban mondják el a rendezvényen, hogy mit gondolnak a jelenünkről és a jövőnkről.

Farkasházy Tivadar és családja harminc évvel ezelőtt a balatonszárszói nyaralójuk kertjében indította el a találkozókat, ahol egy nagyobb szünettől eltekintve, egészen 2016-ig minden évben politikusok, gazdasági szakemberek, a tudományos és a művészeti élet képviselői vitatták meg a Magyarországot érintő különféle társadalmi kérdéseket, amikről azt gondolták, hogy az épp a legfontosabb. Az eseményen olyan politikusok is részt vettek mint például Orbán Viktor és Medgyessy Péter, hogy csak kettőt emeljünk ki több más ismert név közül.

Az egyik ilyen találkozón készítette a Fekete Doboz az alábbi felvételt György Péter és Orbán Viktor szócsatájáról.

„Volt párbeszéd, volt vita és volt közös, az aktuális hatalommal szemben – fanyar humorral fűszerezett – kritikus gondolkodás, amely valamerre mindig tovább tolta a zátonyok közt kanyargó kompországunkat. Ez a fajta közösségi tér és nyitott szándék azóta számtalan ok miatt megszűnt. Ugyanazt és ugyanúgy bizonyosan nem lehet azonnal létrehozni, de civil és közéleti bázison mi most kísérletet teszünk a folytatásra: mert Szárszónak is egy a vége, szükségünk van jövőképre” – írják Farkasházy Tivadarék a meghívóban.

A meghívót Farkasházy Tivadar mellett Horgas Péter és Ujhelyi István írták alá. A meghívó egyik buborékjába egyébként azt is írták, minden rendszer megbukik egyszer, megadva ezzel a találkozó egyik irányát.

Lepasszolta magáról az Orbán-kormány a HírTV háborús hírhamisítási botrányát

Orbánék ismét meghívták az álhírterjesztő Tucker Carlsont Budapestre

Francia multi ajándékutalványát ígéri a fideszes médiahálózat a Karácsony Gergelyt támadó fotókért

Még több hír érhető el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.

Borító: Farkasházy Tivadar az ATV Egyenes beszéd című műsorában korábban. Fotó: adáskép / YouTube

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások