Lévai Jenő alighanem a legnagyobb magyar újságírók egyike. Több műfajban alkotott: tényfeltáró napilapos újságírói munkája mellett bestseller történelmi riportokat, sajtótörténeti gyűjteményeket és dokumentum-összeállításokat közölt. A második világháborút követő években (1945-48) a vészkorszak, a hazai zsidóüldözés első, történészi igényű krónikása lett. Életműve – több mint húsz kötet tényirodalom – máig rendszeresen hivatkozott és vitatott történelmi forrás, ugyanakkor a profi újságíró olvasmányos stílusában megírt, sodró lendületű elbeszélés.
Lévainak hosszú élet adatott. Végigélte szinte teljes 20. századot és benne jópár politikai rendszert. (1892. április 26-án született, és éppen ma negyven éve 1983. június 29-én hunyt el Budapesten.) Az első világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia katonájaként harcolt, majd 1915-ben orosz hadifogságba került. Csak hat évvel később tudott Szibériából hazaszökni.
Háborús élményeit, a hadifogságot és szökésének lélegzetelállító kalandjait, s a hazai hátország történetét nagysikerű történelmi trilógiában dolgozta fel Éhség, árulás, Przemyśl (1933), Éhség, forradalom, Szibéria (1934), Éhség, panama, Hinterland (1935) címmel. A három mű együtt több mint százezres példányban kelt el. E svungos, ma is letehetetlenül izgalmas kötetek a személyes visszaemlékezés mellett történeti értéket képviselnek.
Világháborús évei és hadifogsága idején Lévai tudatosan készült a későbbi közlésekre. Rengeteg dokumentumot gyűjtött, interjúzott, mindent feljegyzett a talán létrejövő könyvek számára. Nem mellékesen kritikusan rögzítette a kialakuló Szovjet-Oroszország, a kommunista rendszer első éveit.
Az első háború előtt Lévai pályája sportújságíróként indult. A háború után – a Horthy-rendszerben – tényfeltáró újságíróként, botrányos ügyek, panamák feltárásával szerzett nevet az Est Lapoknál. Egyik leleplező cikksorozatában például bebizonyította, hogy a Keleti pályaudvar sínhálózata balesetveszélyesen épült. Az ütős cikksorozat hatása: átépítik a Keletit.
Egy másik tényfeltáró sorozatában 1925-ben Endre László gödöllői szolgabíró törvényellenes antiszemita akcióit mutatta be. Ebből évekig tartó bírósági eljárás támadt. Végül, hiába a hatalmi nyomulás, Lévait felmentették. (Később Endre László jelentős szerepet játszott a magyarországi zsidóság deportálásában és a Szálasi-kormányban. 1946-ban az egyik háborús főbűnösként kivégezték.)
Az Est Lapok után Lévai a Magyar Hétfő, majd a politikai bulvárlapként jellemezhető Kis Újság tulajdonos-főszerkesztőjeként dolgozott. Az olcsó lappal nagy piacot, szép nyereséget szerzett. Amikor a zsidótörvények miatt elvették tőle szeretett lapjait, Képes Családi Lapok címen még 1943-ig megjelentethetett egy vékonyka újságot.
Címével ellentétben ez nem volt sem képes, sem családi lap. De még foglalkozhatott a társadalomból egyre inkább kiszorított zsidó magyarok sorsával, segítette a munkaszolgálatra elvitteket. Amikor azonban Lévaiék megírták, melyik munkaszolgálatos század hol szolgál, a lapot bezáratták és Lévai ellen ismét komoly büntetőper indult.
A vészkorszakot – magát a vészkorszak szót is minden bizonnyal ő alkotta meg – Lévai részben a Farkasréti temető egy kriptájában bujkálva, majd egy pesti „védett házban” élte túl. A nyilasok többször majdnem meggyilkolták. Ám – csakúgy mint az első világégés alatt – újabb életveszélyes megpróbáltatásai közben is gyűjtötte a forrásokat, az adatokat, a dokumentumokat, amelyek későbbi művei alapjául szolgáltak.
Bibó Istvánhoz hasonlóan az 1945-48-as időszak hozta el számára a termékeny alkotói munka lehetőségét. E rövid négy évben elképesztő munkabírással közel tucatnyi könyvet közölt. Eredeti forrásközléssel mutatja be a magyarországi holokauszt tetteseit és áldozatait, a zsidóüldözőket és a megmentőket, az ellenállókat (többek között Bajcsy-Zsilinszky Endre szerepét).
Elsőként dolgozza fel a pesti gettó történetét, írja meg a svéd embermentő Raoul Wallenberg életét. E művei közül több új kiadásban is megjelent a közelmúltban: A pesti gettó csodálatos megmenekülésének hiteles története (1946; 2014); Raoul Wallenberg regényes élete, hősi küzdelmei, rejtélyes eltűnésének titka (1948; 1988).
Néhány éve látott napvilágos Lévai eddig lappangó 1944-45-ös naplója: „…csak ember kezébe ne essem én…”. Deportáció, télach, Schutzpass… Egy újságíró hiteles feljegyzései a nácik és nyilasok magyarországi rémuralmáról: a magyar zsidóság végnapjairól. 1945 (2016). Tavaly pedig új kiadásban megjelent Lévai főműve, a Zsidósors Magyarországon (1948; 2022) is.
A Rákosi-kor aztán megint cenzúrázta Lévait: az újabb totaliter rendszer is kiiktatta a nyilvánosságból. Független gondolkodóként, liberális demokrataként és Wallenberg méltatójaként nem jelenhettek meg írásai.
A Kádár-korszakban is erősen korlátozták. A vészkorszakkal foglalkozó monográfiáinak újrakiadására, továbbfejlesztésére nem kapott lehetőséget. A náci Adolf Eichmann magyarországi működéséről tehetett közzé dokumentumokat (angolul, franciául, németül).
Itthon csak a hazai zsidóság deportálásában szintén főszerepet játszó SS-ezredes Kurt Becherről írt könyve jelenhetett meg, a kézirat harmadára húzva: A fekete SS „fehér báránya” (1966). (Becher figuráját Závada Pál: Hajó a ködben című 2019-es regénye is felidézi).
Az 1960-as és 70-es években ezen kívül csak cikkeket publikálhatott (az Új Életben, a Magyar Nemzetben, az Ország-Világban). Ugyanakkor számos külföldi – elsősorban német és osztrák – náci háborús bűnös perében vett részt szakértőként.
Lévai nemzetközi mércével is a holokauszt első kutatói közé tartozott. Tényfeltáró újságíróból képezte át magát történésszé. Randolph L. Braham, a magyar holokauszt legelismertebb kutatója megtisztelő módon újságíró-történésznek nevezte Lévait egy 2014-es interjújában.
Lévai egész életében a lehető legszélesebb olvasóközönségnek írt. Dinamikus, sodró lendületű, mégis alapos könyvei magukkal ragadnak és a szemtanú személyes hitelével szólnak. Kötetei a társadalmi emlékezet közérthetően megírt, fontos dokumentumai. Írásait ma is alapvető forrásként használják mindazok, akik a magyar holokauszt történetét kutatják vagy aziránt érdeklődnek. Akkor is így van ez, ha az elmúlt közel nyolcvan évben már sokkal többet tényt tudunk a vészkorszakról és árnyaltabban látjuk a folyamatokat. Elévülhetetlenek az érdemei abban is, hogy sok forrás megmaradt az utókornak, a mai kutatásokhoz is.
Lévai napilapos újságírói életműve mára nagyrészt elmerült. De ha valaki többet akar tudni első világháborús részvételünkről vagy az orosz-szovjet hadifogságról, annak ma is izgalmas olvasmány a világháborús trilógiája. S ha valaki jobban szeretné megismerni a Horthy-kor Magyarországát, annak megkerülhetetlenek a tényfeltáró riportjai ma is.
Lévai Jenő életművét idén ősszel konferencián idézzük fel, amelyen a korszak neves történész kutatói és újságírók együtt elemzik majd szellemi örökségét. A konferencia tervezett program itt olvasható, Lévai Jenő életét pedig ez az online elérhető kötet dolgozza fel.
Szerzők: Dési János újságíró és Sükösd Miklós szociológus, médiakutató
Borítókép: Lévai Jenő az 1960-as években egy filmforgatáson. Kezében a Pester Lloyd – ennél a budapesti német nyelvű újságnál is dolgozott pályakezdőként.
