Közleményben jelentette be hétfőn az RTL, hogy megszerezte az Activity című „társasjáték” (tévés vetélkedő) jogait.
A műsor sokak számára lehet ismerős, hiszen a 2000-es években indult a TV2-n Szulák Andrea műsorvezetésével, valamint 2021-ben a Life TV-n is látható volt Activity, utóbbi Ábel Anita műsorvezetésével.
A vetélkedőben hazai hírességek, humoristák, képernyősök és influenszerek mérik össze tudásukat.
Az RTL kiemelte, hogy a műsort a Showder Klub csapata készíti Kovács Kristóf producer vezetésével, ráadásul ugyanazzal a stábbal, amely a korábban sikerrel futó szériát is gyártotta.
Az új részekben a párok 5 millió forintért küzdenek, a játékokat az alap Activity ihlette, de a produkció néhány változtatást is végrehajtott, ami az RTL szerint házibuli hangulatot és sok humort hoz majd.
Az Activity most először lesz látható az RTL képernyőjén. A forgatások már zajlanak, a további részleteket, így az első adás időpontját és a műsorvezető személyét később jelentik be.
Bajnokok Ligája: A digitális felületekre helyezi az RTL a hangsúlyt
RTL: Történelmi jelentőségű megállapodást kötünk az UEFA-val!
Fellebbez az RTL a Fővárosi Törvényszék ítélete ellen a kolumbiai kisfiú ügyében
További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.