A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztálya szerdán adta át az Európánkért-díjakat a Sajtóházban.
A Trom András kezdeményezésére a szakosztály által alapított díjat először 2019-ben adták át. A díj az európai értékek ismertetésében és képviseletében, az európai ügyekről való tájékoztatásban az előző évben nyújtott kimagasló teljesítményért jár.
A kuratórium elnöke Balázs Péter korábbi külügyminiszter, az Európai Bizottság korábbi biztosa.
Idén az Európánkért-díjat Gyévai Zoltán újságíró (Szabad Európa, korábban Bruxinfo), Lengyel László közgazdász-politológus (a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója) és Szénási Sándor újságíró (Klubrádió) kapta meg a szakosztályi tagok ajánlása és a kuratórium döntése alapján.
A díjátadó ünnepségen Szénási Sándor nem tudott részt venni, így a hivatalos programot követően két díjazottal folyt több órás beszélgetés, melynek keretében Lengyel és Gyévai kifejtette véleményét az európai helyzetről.
Lengyel László úgy vélekedett: tekintettel arra, hogy a magyarok számára kiemelt súlyú probléma az uniós támogatási pénzek visszatartása, ez idővel a rendszerből kiemelkedő hasznot húzó oligarchák elégedetlenségéhez is vezethet. Felhívta a figyelmet arra is, hogy sok magyar számára az uniós tagság a Nyugathoz való felzárkózás újabb sikertelen kísérletét jelenti, és ezzel párhuzamosan azt, hogy – élve a szabad munkavállalás lehetőségével – innen most legalább el lehet menni.
Gyévai Zoltán óvott attól, hogy az Európai Unió és Magyarország mint tagállam viszonyában bárki hirtelen drámai fordulatokat várjon: a Magyarország iránti bizalomvesztés hosszasan elnyúló, bár egyértelműen érzékelhető folyamat, amelynek során az utóbbi időben mintegy összeértek a jogállamisági kifogások és az ukrajnai helyzet eltérő megítéléséből fakadó feszültségek.
A korábbi évek díjazottjai
2019: Kárpáti János Klubrádió, Halmai Katalin, a Népszava brüsszeli tudósítója, Márton Balázs és Kugyela Tamás (megosztva) – ők az akkori Index rovata, az EUrológus brüsszeli munkatársai voltak.
2020: Euronews Budapesti Irodájának kollektívája, Nemes Gábor Klubrádió
2021: Nick Thorpe, a BBC kelet-közép-európai tudósítója, R. Hahn Veronika, a Népszava londoni tudósítója és Zalán Eszter az EUobserver brüsszeli munkatársa
2022: Ljubov Nepop, Ukrajna magyarországi nagykövete, Forgács Imre közgazdász, a Népszava Szép Szó mellékletének publicistája (Kötetbe gyűjtött írásai: Európai anziksz címmel jelentek meg), N. Vadász Zsuzsa, a Hírklikk munkatársa.
Fórumot tartanak Budapesten az uniós médiaszabadság-törvény tervezetéről
Szigorítaná a ChatGPT-hez hasonló chatbotokra vonatkozó szabályokat az EU
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.