fbpx
People Group.

Nevet vált a 1080p reklám- és médiaügynökség

People Group néven folytatja tevékenységét a jövőben a 1080p Reklám- és médiaügynökség – közölték lapunkkal egy csütörtöki közleményben.

„A névváltoztatást igen régóta tervezzük, hiszen az ernyőmárkát mint People Group már régóta használjuk, de mint lenni szokott, mindig történt valami, ami ezt megakadályozta. Az elmúlt években a COVID, az év elején pedig a háború kitörése és persze a napi dolgok is. 2019 végén az Ügynökségek Éjszakáján jelentettük be, hogy az ügynökségi csoportunk filozófiájának egyértelmű kommunikációjának támogatása céljából megalkottuk az ernyőmárkánkat. Az egybeesés véletlen, de stílusosan a május 27-én megrendezésre kerülő Ügynökségek éjszakáján fogjuk először már nem csak ernyőmárkaként, hanem bejegyzett ügynökségként is fogadni az érdeklődőket”

– mondta Urbán Zsolt, a People Group kommunikációs ügynökségi csoport vezetője.

Urbán Zsolt, a People Group alapítója.
Urbán Zsolt, a People Group alapítója. Fotó: People Group

Mint a közleményben felidézték, a 1080p Solution Agency-t 2014-ben alapította az akkor még Urbán Zsolt vezette HD Group és a Kádár Tamáshoz és Dévényi Balázshoz köthető Dynamo Budapest azzal a céllal, hogy ötvözzék a két vállalatban lévő reklámügynökségi és médiaügynökségi tudást és így egy integrált ügynökséget hozzanak létre.

A nagy változást az ügynökség életében a 2018-as év hozta, mikor is Urbán Zsolt – szakítva a korábban 13 évig vezetett HD Grouppal –, egy befektető segítségével kivásárolta a társait és átvette az ügyvezetést, majd olyan ügynökségekben szerzett tulajdont mint az Art Media és az UP Advertising, illetve korábbi közös munkájuk folytatásaként Fülöp Szilviával, a Magyar Reklámszövetség főtitkárával alapítottak egy PR ügynökséget is 1080pR néven. A szolgáltatások bővítése itt még nem ért véget, mivel a Momentor kutató vállalattal, illetve a CreativePro rendezvényügynökséggel stratégiai együttműködést kötöttek és már több éve közös irodában dolgoznak.

A People Group ügynökségi csoport tagjai: Art Media, UP Advertising, 1080pR, Momentor Kutató és Tanácsadó Vállalat és CreativePro rendezvényügynökség

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

/** * andre clever */