fbpx
Pénzügyes podcast.

Új podcastot indított a Startlap PénzÜgyes néven

A műsorral a hallgatók pénzügyi tudatosságra ébresztése a céljuk.

A Central Médiacsoport csütörtöki, a Media1-nek megküldött közleménye szerint április elején immár hatodik adását hallgathatták meg az érdeklődők a Startlap nemrég indult első podcast-sorozatának, a PénzÜgyesnek.

Mint írták, a pénzügyi tudatosságra ébresztő podcast január óta kéthetente hallgatható és nézhető a Youtube-on is.

Az adások műsorvezetője Györfy Rúben, aki maga is pénzügyi szakember.

A podcast első adása kifejezetten spórolási tippekről szólt, majd olyan aktuális témákkal foglalkozott mint az szja-visszatérítés, vagy hogy mire érdemes figyelni az adóbevallásban, illetve, hogy milyen most a nyugdíjhelyzet – a szakértők arra is kitértek, milyen hatással van az orosz-ukrán háború, a növekvő infláció a nyugdíjakra –, az előtakarékossági témában pedig folytatás következik. De szó volt már a hitelekről – köztük a slágerterméknek számító zöld hitel előnyeiről és buktatóiról –, valamint a bankolás jövőjét megváltoztató fintech cégekről és szolgáltatásaikról is készült beszélgetés – derül ki a podcastműsorral kapcsolatos közleményből.

A PénzÜgyes vendége volt már például Papszt Kriszta pénzügyi tanácsadó, Angyal József okleveles adószakértő, Farkas András nyugdíjszakértő és Suppan Márton, a hazai fintech egyik legmeghatározóbb képviselője.

Az adásokat a Startlapon, valamint a YouTube-on lehet elérni.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: Central Médiacsoport
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások