fbpx
Gyertya, láng.

Meghalt Kaposy Miklós, a Magyar Rádió volt főmunkatársa

88 éves korában érte őt a halál.

A magyar rádiózás és a kabaré műfaj fénykorának egyik meghatározó alakját az otthonában érte a halál szerda reggel – írta a 444.hu.

Mint a portál felidézte: az 1933-as születésű Kaposy Miklós szerzői karrierje 1950-ben indult, amikor első díjat nyert a Népsport novellapályázatán. 1951-ben édesapjával kitelepítették Kunszentmártonba. Szabadulása után 1960-ig segédszínész volt a Nemzeti Színházban, de már 1959-től rendszeresen jelentek meg humoreszkjei számos folyóiratban. Legelső írását a Ludas Matyi közölte, később a Kossuth Rádióban hangzott el először a saját szerzeménye. 1961-től a Magyar Rádió külső munkatársa, 1963-tól a Rádiókabaré belső munkatársa volt.

Egyebek mellett összesen 32 évig működött közre a korszakot meghatározó rádiókabarék és szilveszteri kabarék megalkotásában szerkesztőként. 1973-tól a Rádió Karinthy Színpadának alapítója, vezető szerkesztőjeként mintegy félezer műsort jegyzett. 2007-ig volt a Magyar Rádió főmunkatársa volt.

Kaposy Miklós.
Kaposy Miklós. Fotó: Studio Alkotoifjusag / YouTube.com

Kaposy életútjáról 2010-ben a Népszabadság készített összefoglalót, míg a Budapest Televízió műsorában Szenes Andrea beszélgetett vele.

1980-ban Karinthy-gyűrűt, 1992-ben Gábor Andor-díjat, 1996-ban a Magyar Köztársaság tiszti keresztjét kapta meg. 25 rádiós nívódíj mellett kétszer nyerte el az Év Hanglemeze díjat. (Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül, 1979; Mezei Mária: A bujdosó lány, 1981).

Könyvei: Umbulda. Riportszatíra. (1984); Megkérdeztem a minisztert. Humoreszkek (1984); Kellett ez nekünk? Szatírák, emlékezések. (1995); Van elvámolnivalója Szatirikus riportok. (1998). Antológiák: Rádiókabaré I-IV. (1975-1988); Írószemmel (1982); Humorlexikon. Szerk. (Bp 2001); 500 óra nevetés. Antológia. Szerk. (Bp., 2007); Révai Új lexikona (szerk., 1997-2008) Irka firka (Bodrogi Gyulával, 2009).

További híreket talál a Media1-en!

Kiemelt fotó: stock / Depositphotos.com
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások