fbpx
A Marketing&Media TOP25 digitális szakemberek toplistájának néhány helyezettje 2021-ben

Kihirdették a legmeghatározóbb hazai digitális szakemberek toplistáját

A kétnapos Brandfestival konferenciát lezáró péntek esti afterparty-n hirdették ki, hogy kiket tart a Marketing&Média című kommunikációs szaklap által felkért grémium a legmeghatározóbb hazai digitális szakembereknek Magyarországon.

Immáron 12. alkalommal készítette el és hirdette ki péntek este a hazai digitális piac legmeghatározóbb szereplőinek toplistáját a kommunikációs szaklap az általa felkért, erről pontozással szavazó zsűri segítségével. Simon Krisztián, a Marketing&Média főszerkesztője szerint a „TOP25 – A Legmeghatározóbb Emberek a Hazai Digitális Piacon” lista összetétele jól mutatja, hogy életünknek egyre több területe kerül át a digitális térbe: folyamatosan hódítanak a listán az e-kereskedelemmel foglalkozók, összefüggésben azzal, hogy ma már mindennapossá vált az online felületeken történő vásárlás.

Simon Krisztián szerint ez a tendencia folytatódik a jövőben, sőt az is elképzelhető, hogy a topvezetőket beérik az e-kereskedők, és ők lesznek majd a rangsor leginkább meghatározó szereplői.

Az idei listán számuk alapján még a topvezetők a meghatározók, ugyanakkor az élbolyban látszik a kereskedelem előretörése, miközben a véleményvezérek-főszerkesztők aránya nem változott az elmúlt években. A rangsor összetételének mintegy harmada cserélődött tavaly óta, és a változások nagy részét a különböző pozíciókban történő személycserék adták.

Az első tíz helyezett

Duplázás történt idén a digitális TOP 25 első helyén, ugyanis 2020-hoz hasonlóan ismét Várkonyi Balázs, az Extreme Digital és az eMAG első embere végzett az élen. Ő már sok éve biztos pont a listában, azonban az első helyet a két e-kereskedelmi társaság összefonódása hozta el számára. Vinnai Balázs, a Codecool alapítója, a W.UP és az IVSZ elnöke már tavaly is előkelő helyezést ért el, hiszen negyedik lett, idén pedig előrelépett a második helyre.

Korábban Palocsay Géza, a Jófogás.hu-t is üzemeltető Adevinta Classified Media Hungary Kft. ügyvezető igazgatója is többször szerepelt már a lista élén, és most sem maradt le az élmezőnytől, hiszen 2020-ban ő áll a dobogó harmadik fokán.

Bán Zoltán, a Portfolio.hu-t üzemeltető NET Média Zrt. vezérigazgatója tavaly óta tizenegy helyet javított, így idén ő lett a negyedik.

Az egyik újonc Dull Szabolcs, a Telex társfőszerkesztője, egyből az ötödik helyen debütált.

Őt Bíró Pál, a Google magyarországi vezetője követi hatodikként, egyet előreugorva 2020-hoz képest.

Grósz Judit, az RTL Magyarország digitális és üzletfejlesztési igazgatója is javított, a tavalyi tizedik után most a hetedik helyet ítélte neki oda a szakmai zsűri, mellyel az egyetlen női szereplő a TOP 10-ben.

Novák Péter következik nyolcadikként, aki a Dentsu Hungary CEO-ja, amely egy globális kommunikációs ügynökségi hálózat része.

Pető Péter, a saját területén az egyik piacvezetőnek számító 24.hu főszerkesztője kilencedik lett, négy helyezést rontva tavalyhoz képest.

A tizedik helyet Martis István, a Profession.hu online állásportál ügyvezető igazgatója szerezte meg, aki a tavalyi szünet után újra visszatért a Top 25-be.

Kettős sikerek

A mostani, 2021-es összeállításban négy olyan cégcsoportot is szerepel, amit több szakember is képvisel a TOP 25-ben.

Ilyen például az Indamedia, ahonnan Ziegler Gábor is felkerült a listára, ő a vállalatcsoport társtulajdonosa, illetve vezérigazgatója, de a TOP 25-ben szerepel Starcz Ákos is, aki az Indamedia érdekeltségébe tartozó Index.hu Zrt. vezérigazgatója.

A Central Médiacsoport háza tájáról láthatjuk a listában Pető Pétert, a 24.hu főszerkesztőjét mellett Szigeti Péter lapigazgatót is. A Magyar Jeti Zrt.-től Uj Péter, a 444.hu főszerkesztője, valamint Kardos Gábor vezérigazgató szerepel a TOP25-ben, míg a Telextől mind a két főszerkesztő képviselteti magát a listán.

Top 25 – A Legmeghatározóbb Emberek a Hazai Digitális Piacon

(Első tíz helyezett)

Helyezés
Név
Cég / Médium

1.
Várkonyi Balázs
Extreme Digital, eMAG

2.
Vinnai Balázs
IVSZ, W.UP

3.
Palocsay Géza
Adevinta Hungary

4.
Bán Zoltán
Portfolio.hu

5.
Dull Szabolcs
Telex.hu

6.
Bíró Pál
Google

7.
Grósz Judit
RTL

8.
Novák Péter
Dentsu Hungary

9.
Pető Péter
24.hu

10.
Martis István
Profession.hu

A zsűri és a szavazás mikéntje

A szakújságírókból és médiapiaci szereplőkből álló zsűri kétkörös szavazáson határozta meg a 25 fős listát, valamint 5 kategória (véleményvezérek-főszerkesztők, topvezetők, alapító-innovátorok, digitális szakemberek, e-kereskedők) alapján is összeállított egy rangsort. A zsűri névsora: Ablonczy Ákos, Infinety; Ambruszter Géza, Gemius; Baradits Szilárd, T-Systems International; Faludi Péter, Havas Media; Forgács Mariann, Be Social; Halaska Gábor, Figyelő; Heszler Róbert, Marketing&Media; Hidvégi Krisztina, New Land Media; Kalocsai Zoltán, mmonline.hu; Novák Péter, Dentsu Hungary; Nyomárkay Kázmér, Marketing&Media; Ritter Tamás, Marketing&Media; Simon Krisztián, Marketing&Media; Szabó Edina, OMD; Szalay Dániel, Media1.hu

Még több hír érhető el a Media1-en. Csatlakozhat hozzánk Facebookon és elérhető napi hírlevelünk is!

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások