fbpx
Az NMHH egyik irodájának bejárata. Fotó: Ladányi András / Media1

Közzétette az NMHH a 2020-as beszámolóit

Már letölthető a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapjáról a tavalyi munkáját összegző két kiadvány: egyrészt a hatóság elektronikus hírközléssel kapcsolatos tevékenységéről és a postapiacról szóló jelentése, másrészt az NMHH Médiatanácsának működéséről szóló országgyűlési beszámoló.

Az országgyűlési beszámoló szakterületekre lebontva ad tájékoztatást és áttekinti az aktuális technológiai trendeket, különös tekintettel az új technológiák nyomán fellépő szabályozási kihívásokra. Külön fejezet foglalkozik a postai szolgáltatások piacának elmúlt évével, a korlátos erőforrásokkal való gazdálkodás (azaz a spektrum- és azonosítógazdálkodás, illetve a mérőszolgálat) fejleményeivel, valamint a felhasználói érdekvédelemmel, a gyermekvédelemmel és az oktatástámogatással, továbbá a hatóság nemzetközi szakmai tevékenységével is – közölte a hatóság pénteken.

Mint minden 2020-ról szóló áttekintésnél, itt is kiemelt szerepet kap a koronavírus-járvány és a nyomában a teljes ágazatot és a mindennapi életet is átformáló veszélyhelyzet.

„Azzal a meggyőződéssel nyújtjuk át az elmúlt egy év hírközlési munkájáról számot adó beszámolónkat, hogy a technológiák nemcsak átvészelni segítenek a járványt, hanem leküzdeni is”

– olvashatjuk a kiadvány elnöki köszöntőjében Karas Monika, az NMHH és a Médiatanács elnökének szavait.

Az egész beszámolót meghatározza az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex nemzeti szabályozásba való átültetése. Magyarország az unióban elsőként implementálta a kódex tartalmát, ami a teljes ágazatra kiható változásokat hozott. Az ezzel járó terjedelmes hatósági munka részleteiről is tájékozódni lehet a kiadványból.

A Médiatanács beszámolója

Mivel a világjárvány a médiaszektort is mélyrehatóan érintette, a COVID-19 járvány a Médiatanács éves kiadványában is fajsúlyos téma volt.

„A veszélyhelyzeti intézkedések a piacon sok komoly szerkezeti változást, átrendeződést indukáltak: csökkentek a médiaszereplők bevételei, a reklámbevételek csakúgy mint a marketingkiadások. Az iparág védelme céljából teljes médiapiaci innovációra és mindehhez kiszámítható, támogató szabályozási környezetre van szükség”

– olvashatjuk Karas Monikától a beszámolóban.

A kiadvány beszámol a Médiatanács szabályozói és támogatói tevékenységéről, a testület Médiatudományi Intézetének munkájáról, a médiaszolgáltatási jogosultságok gondozásáról, valamint a szólás-, vélemény- és sajtószabadság ügyével kapcsolatos döntésekről is. A Médiatanács monitoringtevékenységéről, azaz a rádiós és televíziós tartalmak elemzéséről külön fejezet szól.

A jelentés mintegy nyolcvan ábrán és táblázaton keresztül szemlélteti a médiapiac hazai helyzetét.

Ezen felül egy húszoldalas melléklet ismerteti a 2019-2020-as médiafogyasztási adatokat is. Ebből részletes képet adnak a hazai televíziók és rádiók eléréséről, műsorszerkezetéről, valamint a nyomtatott sajtó és az internethasználat hazai alakulásáról. A beszámoló függeléke a Médiatanács Mecenatúra programjából korábban támogatott filmek és műsorszámok tavalyi díjait, fesztiválszerepléseit összesíti.

A beszámoló innen tölthető le. A Media1 híreit, cikkeit az NMHH-val kapcsolatban itt érheti el.

Borítókép: Az NMHH egyik irodájának bejárata. Fotó: Ladányi András / Media1
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások