fbpx
A SzínházTV weboldala

Ősszel is lesz SzínházTV, bővül a repertoár

Tavaly november óta 12 színház 36 produkciója volt látható a SzínházTV felületén. Az első évadban több mint 100 alkalommal közvetítettek színházi előadásokat, melyekre 34 országból váltottak jegyet a színházkedvelők. 

A tavaly novemberben induló SzínházTV célja, hogy a lehető legtöbb emberhez eljuttassa a színházi előadások élményét, köztük azokhoz is, akik valamilyen okból nem tudják személyesen megnézni kedvenc színdarabjaikat. Mindez az adatok alapján sikerült is.

A több mint 100 színházi közvetítés mellett a szolgáltatás sikerét mutatja, hogy a jegyeladási adatok szerint Németországból például közel 300 magyar család látogatott el virtuálisan a magyar színházakba. A SzínházTV felületén megtalálható világtérképen megtekinthető, mely külföldi országokból váltottak jegyet az előadásokra. A legizgalmasabb helyszínek között van többek között Madagaszkár, Marokkó és Szingapúr, illetve az Egyesült Arab Emírségek is.

A SzínházTV a legmodernebb technológiával közvetítette az előadásokat, hat kamerával, 4K Ultra HD minőségben. Az előadások közvetítése mellett első saját produkcióját is elkészítette az évadban: áprilisban Caramel OnLive címen készítettek koncertfilmet az oldalon, valamint a Libri Irodalmi Díjátadó Gála megvalósításában is szerepet vállalt a streamingszolgáltató platform.

„Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki jegyet váltott a SzínházTV-n közvetített előadásokra és ezzel a legnagyobb bajban is segítette a társulatokat. Tele vagyunk tervekkel, és újításokkal. Ezek egy részét pedig már az őszi évadban élvezheti a közönség”

– mondta Radnai Márk, a SzínházTV alapítója.

Az évad végéig, június 15-ig még megtekinthetők az utolsó előadások, utána pedig a második évad szeptemberben érkezik megújuló repertoárral, eddig nem látott darabokkal – közölte a SzínházTV.

Még több hír érhető el a Media1-en!

Borítókép: A SzínházTV weboldala
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások