Az Európai Bizottság hamarosan hivatalos monopóliumellenes vizsgálatot indít a Facebook, illetve a Facebook Marketplace nevű piactér működésével kapcsolatban. A Reuters és a Financial Times jelentése szerint a vizsgálat várhatóan a rivális cégek panaszaira összpontosul, mely szerint a Facebook piaci erejét tisztességtelen versenyelőnyre használja fel.
A Facebook Marketplace 2016-ban indult, és a vállalat szerint most havonta több mint egymilliárd felhasználót ér el világszerte, 94 országban.
A legtöbb hirdetéssel foglalkozó vállalat arról panaszkodik, hogy tőlük eltérően a Facebook nem számít fel díjat a Marketplace-en való listázásért, ehelyett a célzott hirdetések mozgatórugójaként használja.
A Financial Times több forrást is idézett, melyek szerint a hivatalos vizsgálat a napokban megkezdődhet, bár az időzítésről még mindig tárgyalnak, és a vizsgálat körét is véglegesítik:
- „A Facebook és az Európai Bizottság kapcsolata a bizonyítékok gyűjtésének korai szakaszában feszült volt.”
- „A Facebook még Brüsszelt is bíróság elé állította azon aggodalmak miatt, hogy a tisztviselők által feltett kérdések túl tágak és beleszólnak az alkalmazottak magánéletébe.”
A Facebook külön monopóliumellenes eljárással áll szemben az Egyesült Királyságban, ahol a Verseny- és Piacfelügyeleti Hatóság azt vizsgálja, hogy a vállalat az összegyűjtött adatokat felhasználja-e az online reklámozás versenytársainak aláásására – közölte az FT.
A Bizottság korábban szintén fellépett a Google, az Apple és az Amazon ellen.
Még több hír található a Media1.hu oldalon! Iratkozzon fel a Media1 ingyenes napi hírlevelére, hogy ne maradjon le a történésekről!