fbpx
A Gyerekkel vagyunk portál nyitólapja

Gyerekkel vagyunk címmel új online lap indult szülők számára

Az oldal témái közt megjelenik a gyermekek testi-lelki egészsége, a családban elfoglalt helyük, a mindennapi dolgaik és szórakozásaik, vagy éppen a gyermekintézmények feltételeihez, óvodai, iskolai elvárásokhoz való alkalmazkodás nehézségei.

Az új lap beszámol a gyerekeket és a szüleiket érintő hírekről, eseményekről, hazai és külföldi kutatásokról, de a témák között szerepel a gyereknevelés története, a világban létező sokféle családi berendezkedés, a különféle nevelési módszerek és szokások is.

„Az induláskor nagy hangsúlyt kapott a koronavírus-járvány gyerekekre, családokra gyakorolt lélektani és társadalmi hatása, és az, hogy a pandémia következtében a gyerekeknél kialakult szorongást, elidegenedést, depressziót hogyan kezelhetik a szülők és nevelők. A következő nagy téma a gyerekek által elszenvedett erőszak, a testi fenyítéstől a gyerekek egymással szembeni agresszióján (bullying) keresztül a felelős intézményrendszerig”

– írja a Gyerekkelvagyunk.hu.

A szerkesztők és a lap szerzői abban igyekeznek támogatni szülőket, rokonokat, barátokat és mindenkit, aki vállalkozik a gyereknevelés feladatára, hogy a legjobb tudásuk szerint, naprakész információkra támaszkodva tehessenek a gyerekekért. A szerkesztőség nem csak online cikkeket, de számos más tartalmat tervez majd a következő hónapokban, az élő streamektől kezdve a speciális Instagram- vagy YouTube tartalmakig.

A szerkesztőség célja az is, hogy a lap körül szakértői gárda alakuljon ki, illetve hogy idővel portállá növekedve, támogatást nyújtson a különféle, gyerekekkel kapcsolatos témákban válaszokat keresőknek.

A Gyerekkel vagyunk főszerkesztője Vajda Róza szociológus, főszerkesztő-helyettese Tímár László újságíró, a lap kiadója Simon Ferenc.

Még több hír található a Media1-en.

Borítókép: A Gyerekkel vagyunk portál nyitólapja
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások