Népszabadság

Kelen Károly: Az ember hol nagy, hol parány

A bezárt újság szerkesztőjének a Népszabadság-díjak átadásán egy kolléga azt mondta: „Csinálhatnánk egy újságot”.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

Csakhogy lehet úgy is, hogy nincs „Újra kezdjük!”,
van úgy, hagy nincs mit kezdeni,
a csillagok nem állnak együtt,
s nincs esélyünk, csak veszteni.

(Orbán Ottó: Ars politica, 1994)

 

Hosszú szünet után újra kezdem a sorozatot, talán lesz miről írni, ami „némi világosságot”teremt. Tegnapelőtt, kedden a Népszabadság bezárásának harmadik évfordulójára szervezett gyászbulinkon A Grund pultjánál állva a második sör után felvillanó tekintettel azt mondta nekem egy hírlapíró kolléga:

„Csinálhatnánk egy újságot!”

Szó szerint ez hangzott el, mégsem pontos a leírásom. Mert aki nem hallotta, nem tudhatja, hogy nem a „Csinálhatnánk”-on volt a nyomaték, hanem az „újságot”-on. És aki nem ismer jól bennünket, nem tudhatja, hogy ez a kis nyomatékkal – talán pontosabb: áhítattal – kimondott szó nem azt jelenti, amit mostanában érteni szoktak alatta. Még azt sem, amit akkor lehetett esetleg gondolni, amikor működött a Népszabadság. Hanem azt az újságot, ami sohasem jelent meg Magyarországon, és amelynek valószínűleg nem volna ma sem piaca nálunk.

Nem pontos a leírás azért sem, mert nem derül ki belőle, hogy egy mindig is itthonba ragadt, a világot Pestről néző, hatvanon túli férfinak szólt egy negyvenes, a Föld nagy részén járt és élt, világpolgár nő megtisztelő óhajtása.

Nem szóltam semmit. Nem volt mit mondani. Mindketten láttuk már a The New York Timest vasárnapi kiadását vagy hétvégi londonit, hétköznapi Die Zeitet vagy Le Monde-ot, irigyeltük a hatvan- vagy százoldalas nyomtatott újságot vagy a The Guardian online változatát, a Huffpost végeláthatatlan mélységeit.

Én már biztosan nem kezdek újba, de őt naponta megihletik a világ minden tájáról érkező hírek és eszmék, állandóan fejében járnak az el nem készülő tudósítások kezdő mondatai. Megszületnek benne a gondolatok, amelyekkel plasztikusan tudná az olvasókat bevezetni a tudnivalókba. Fogalmazza az elemzések fő tételeit…

Ugyan már! Nem lehet ilyen újságot csinálni. S nem csak a finanszírozási nehézségek meg a politikai ellenszél miatt.

A Népszabadság legjobb időszakában, amikor száz újságíró dolgozott a lapnál meg tucatnyi fotós és még kétszázötven embernek – technikai és műszaki személyzetnek, korrektornak, levelezőnek, archivátornak, könyvtárosnak, marketingesnek, pénzügyi és hirdetési munkatársnak – volt bejárása a Bécsi úti épületbe, vagyis a kilencvenes évek közepén sem volt olyan a csaknem háromszázezer (!) példányban megjelenő, legjobb magyar lap, amilyet magunkban elképzeltünk, ahogy elhangzott ez a „Csinálhatnánk egy újságot!”.

Nem, nem csinálhatnánk meg ezt a sosemvoltot, mert nem volna olvasója. Nehéz ezt megmagyarázni, mert jól fogynak a fontos könyvek, tele vannak a színházak, nem üresek a művészmozik. Mégis valahogy a polgári újságnak nem alakult ki a kultúrája. Ha indulna egy, nem is biztos, hogy olvasnám-olvasnánk. Mert ahhoz közeg kell. Tudat, hogy más is olvassa. Ha összejövünk valahol, megbeszéljük. Szenzációként éljük meg, ha megjelenik egy komoly írás. Ha hozzászól a nagy tekintélyű értelmiségi. Ha komoly kritika éri azt is, akivel egyetértünk. Ha vita alakul ki, mégpedig érveket sorakoztató, éles vita, de kölcsönös tisztelet mellett, a tisztázás, a tisztán látás érdekében.

Ha az olvasás világosságot gyújt az agyunkban.

Mikor volt ilyen?

Mégis, ha valaki megpróbálná, valahogy megtalálná a módját a megjelentetésnek, számíthatna rám. Nem mint alapítóra, kiküzdőre, partizánra. Hanem mint közreműködőre, segítőre, a legjobb tudását adó tanácsadóra. Drukkerre.

Miért volnánk mi, magyarok mindig lemaradásban?

De addig marad nekünk a nagy költő, Orbán Ottó versének folytatása:

„Most száz év csönd jön és sötétség?
Papírcsákó és máglyatűz?
És munkaeszközünk, a kétség
megőrül és ördögöt űz…?

A poklok a mennynek mattot adtak.
Az idő tapogat, mint a vak.
De nyelvünk hegyén megmaradtak
a mondatot alkotó szavak.

Én mondom, ez egy változó kor,
az ember hol nagy, hol parány.
Csillannánk meg csak, mint az óbor
egy új reneszánsz asztalán!”

Kelen Károly, a bezárt Népszabadság volt szerkesztőjének Ki a sötétségből című sorozatának korábbi részei a Media1-en találhatók.

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

168 Óra

Végrehajtók a 168 Óra kiadójánál

Tartozások miatt több végrehajtási eljárás is indult a 168 Óra kiadója ellen. Eközben ismét új ügyvezetőt kapott a hetilap kiadója, a Telegráf Kiadó Kft.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!