fbpx
facebook

Szigorít a Facebook és az Instagram

Aki például beírja, hogy heil Hitler, egy olyan, gyűlölködés ellen küzdő civil szervezet oldalára kerül majd, melynek tagjai korábbi, de megtért szélsőségesek.

A Facebook Inc. szerdai bejelentése értelmében a jövő héttől  a Facebook közösségi hálón és az Instagram képmegosztó oldalon nem lehet majd fehér nacionalizmust népszerűsítő oldalakat közzétenni.

A Facebook ugyan már eddig is tiltotta a mások elleni, faji, etnikai vagy vallási alapú  gyűlöletkeltést, és ebbe mindig is  beletartozott a fehér felsőbbrendűség hirdetése, a közösségi oldal azonban nem alkalmazta irányelveit a fehér nacionalizmust és a szeparatizmust népszerűsítő tartalmakra.

A Facebook ugyanis a nacionalizmust és a szeparatizmust tágabb értelemben értelmezte. Példaként az amerikai büszkeséget és a baszk szeparatizmust hozta fel, amelyek sokak identitásának részét képezik a Facebook szerint.

A Facebookot üzemeltető cég azonban közölte, hogy az utóbbi három hónapban a civil társadalom és a tudományos élet tagjaival folytatott párbeszéd nyomán arra a következtetésre jutott: a nacionalizmust és a szeparatizmust nem lehet érdemben elválasztani a fehér felsőbbrendűség ideológiájától és a gyűlölködő csoportoktól.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a fehér emberek továbbra is kifejezhetik etnikai örökségük iránt érzett büszkeségüket, de a fehér nacionalizmus és szeparatizmus támogatását a közösségi oldal nem fogja tolerálni.

Az élő videókat nehezebb szűrni

Az MTI erről beszámoló híre emlékeztetett rá, hogy a Facebook a bejelentést tizenkét nappal az új-zélandi Christchurchben mecsetek ellen elkövetett merénylet után tette. Az elkövető, az ausztrál állampolgárságú, fehér Brenton Tarrant ötven muszlimot (köztük nőket és gyerekeket) gyilkolt meg. A merényletet a Facebookon élőben közvetítette.

Az internetes óriáscég néhány nappal a merénylet után azt közölte, hogy a tömeggyilkosságot élőben megtekintő mintegy kétszáz ember egyike sem jelezte a videót a közösségi oldal moderátorainak.

A Facebook mesterséges intelligenciát használ és gépi tanulásra hagyatkozik a kérdéses tartalmak kiszűrésében, de felhasználóira is számít abban, hogy jelentsék a cég irányelveit megsértő anyagokat. A felhasználók jelentései emberi moderátorok elé kerülnek, akik eldöntik, mi legyen a kérdéses tartalmakkal. Emellett számítógépes felismerő programokat használ az erőszakot megjelenítő tartalmak felismerésére.

Az egyelőre nem teljesen egyértelmű, hogy a jövőben a közösségi oldal milyen módon tudja kiszűrni a nem kívánt tartalmú, élőben közvetített videókat, de a Facebook szerdai közleményében erről is szó esik.

Közölték: mindig is lesznek olyan emberek, akik megpróbálják majd kijátszani az oldal rendszerét, hogy gyűlöletet szíthassanak. Ezzel szemben úgy tudja felvenni a harcot, hogy folyamatosan fejleszti technológiáját, az irányelveit, és együttműködik a rasszizmus kérdésében illetékes szakértőkkel.

Átirányítás

A népszerű közösségi média oldal ezzel kapcsolatban bejelentett egy új gyakorlati intézkedést is. Ha valaki a fehér felsőbbrendűséggel kapcsolatos kifejezésekre keres rá a közösségi oldalon (például heil Hitler), azt automatikusan a Life After Hate (Élet a Gyűlölet Után) nevű civil szervezet honlapjára irányítja át a Facebook.

A szervezet korábbi szélsőségesekből áll, céljuk segítséget nyújtani azoknak, akik a gyűlölködés csapdájába estek.

(MTI és a Facebok közleménye nyomán)

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások