
Új időpontra kerül a Házon kívül, az RTL oknyomozó riportmagazinja
Végre nem kell éjszakáznia az RTL díjnyertes műsora nézőinek, ugyanis vasárnap délutáni időpontra kerül át a Házon kívül.
Végre nem kell éjszakáznia az RTL díjnyertes műsora nézőinek, ugyanis vasárnap délutáni időpontra kerül át a Házon kívül.
Múlt héten tartotta esedékes tisztújító közgyűlését a marketingszakma egyik meghatározó hazai szervezete, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ), ahol változtattak az alapszabályon és némi változás történt az elnökség összetételében. A MAKSZ bejelentette új főtitkárát is.
Új főszerkesztőt kapott a Start című reggeli műsor és változás történt az ATV hírportáljának főszerkesztői posztján is.
A Media1 arról kérdezte Németh S. Szilárdot, az ATV vezérigazgatóját, hogyan oldja meg a csatorna a Híradóból és a Start című reggeli műsorból is távozó Gajdos Tamás helyettesítését. A vezérigazgató több bejelentést is tett lapunknak.
Az új szaklap idén indult, de máris a második jelentős vezetőváltáson esik át.
Végre kiderült pontosan is, mi az a „nagy dobás”, amit eddig az ATV-nek sem volt hajlandó elárulni és ami miatt találgatás indult vele kapcsolatban.
Érdekes változások lesznek az ATV vitaműsora körül. A Media1 megtudta az okokat.
Két női Cápával bővül azon üzletemberek köre, akik befektetőként jelennek meg az RTL üzleti showműsorában, ami egyébként rendhagyó módon már az ősz kezdetén képernyőre kerül.
Bevezette a szöveges posztok lehetőségét a kínai TikTok. Ugyanazon a napon jelentették újításukat, amelyen a Twitter lecserélte az eddigi nevét és jelképét.
A márkafelújításról azután döntött Elon Musk, a Twitter tulajdonosa, hogy a platform tavaly októberi felvásárlása óta mostanára a felére csökkentek a cég hirdetési bevételei.