távközlési cégek

Antennákat szerelő szakember egy adótornyon.

Gigabites internet lehet az évtized végére minden magyar háztartásban – nagy probléma a távközlési iparágban a szakemberhiány

Duális képzéssel pótolná a távközlési ágazatból hiányzó szakembereket a kábelszolgáltatókat tömörítő Magyar Kommunikációs Szövetség, mely már együttműködési megállapodást is aláírt erről egy felnőttképzési intézménnyel egy siófoki konferencián, ahol szó esett arról is, hogy 2030-ig a hazai lakosság egésze számára elérhetővé tennék a gigabites internetelérést.

5g bevezetés Londonban, a Vodafone hálózatán, Lewis Hamilton közreműködésével

Egy évet is csúszhat az 5G bevezetése a koronavírus miatt, de az NMHH szerint Magyarországon a helyzet biztatóan alakul

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság külföldi elemzések alapján összefoglalót adott ki arról, hogy az eddigiek alapján várhatóan hogyan alakítja a hírközlési piacot a koronavírus. Az összefoglaló szerint a távközlési cégek egyelőre nem nyertesei, hanem vesztesei a világjárványnak, és a helyzet nem kedvez az 5G bevezetésének és a mobilcégek profitjának. A hatóság az itthoni bevezetést illetően egyelőre bizakodik. Az összefoglaló kitér a vírus elleni védekezéshez esetleg felhasználható cellainformációs adatok jogi szabályozására is.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások