
Indul a jelentkezés az EP-Médiatréningre!
Hasznos uniós ismereteket szerezhetnek a pályájuk elején lévő médiaszakemberek.
Hasznos uniós ismereteket szerezhetnek a pályájuk elején lévő médiaszakemberek.
A tihanyi fesztivált rendező fideszes Kommentár Alapítvány csak a kiválasztott kormánypárti orgánumok mukatársait engedi a helyszínről tudósítani.
A minisztérium munkatársai 5 órával később kivágták a Facebook-videóból a kínos részt, de sokan az élőzéskor és azután még találkoztak vele.
A befolyásos amerikai lap szerint a mesterséges intelligencia megoldás jogsértő módon válik a versenytársukká azzal, hogy lemásolja az adatbázisába a tartalmait. Az újságok tartalmainak felhasználása már a magyarországi médiavállalatok körében is téma.
Nem sokat változott a férfiak és nők aránya az utóbbi tíz évben a médiában, ezt tanúsítja több nemzetközi és hazai felmérés is. A nők továbbra is alulreprezentáltak és bár több nő végez kommunikációs szakon, a nők aránya a sajtóban még mindig alacsonyabb mind nemzetközi, mind hazai szinten.
Gombás Gabriella a kilencvenes évek óta dolgozik Magyarországon a médiában: az egykori Pannon Lapok Társasága (PLT) veszprémi napilapjánál tényfeltáró újságíró volt, majd a megyei lap kormánypárti kézbe kerülésekor zajló tömeges elbocsátás után alapította meg a Veszprém Kukac című lapot, melynek főszerkesztője. Vele beszélgettünk szakmáról és arról, milyen tapasztalatai vannak nők és férfiak munkájáról a sajtóban.
A The European Conservative nevű sajtótermék eddig már több mint 1,6 milliárd forint magyar adófizetői pénzt kapott, miközben az eladott példányokból csak 27 millió forintra tett szert.
Nem csak Itáliában mutatott példát a hétfőn elhunyt volt olasz miniszterelnök.
Megszavazta az Országgyűlés, így ezentúl büntetőjogi következmények nélkül közölhető a médiában rágalmazó, becsületsértő közlés, ha az közügyek megvitatása közben történik. Ez az a jogszabály, amelyről néhány hete Huth Gergely, az egyik legtöbb sajtópert vesztő lap, a PestiSrácok főszerkesztője azt nyilatkozta a kormánypárti HírTV-nek, hogy elfogadása esetén pezsgőt bontanak, míg Czeglédy Csaba DK-s jogász arról beszélt, ezzel akarják büntethetlenné tenni Marsi Anikót, a TV2 Tények műsorvezetőjét a tévés elleni büntetőperben. Korábban még kifejezetten súlyosbító körülménynek számított, ha valaki nagy nyilvánosság előtt követett el rágalmazást.
Az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége nyílt pályázatot hirdetett a független újságírás támogatása érdekében. Az ötszázezer dolláros program célja a magyarországi független médiumok és a hazai médiaszabadságot aktívan előmozdító civil szervezetek támogatása a magas színvonalú újságírás elősegítése érdekében.