
Új műsort indít Majkával az RTL – bejelentették a Tizenkét okos embert
12 millió forintot kaphat az új műsor győztese.

12 millió forintot kaphat az új műsor győztese.

Az RTL szerint igenis megnyerte 2025 első negyedévének nézettségi versenyét főműsoridőben, a 18–59 évesek körében – még ha csak 0,2 százalékpontos előnnyel is. Ez azonban csak akkor igaz, ha az élő nézőkön túl az időeltolással (TSV) nézőket és a vendégnézettséget is beleszámítjuk. A különbség mindenesetre a statisztikai hibahatáron belül mozog.

Az RTL Magyarország ma, csütörtökön bejelentette, hogy átszervezi a szórakoztató és fikciós műsoraiért felelős kreatív területét, és áprilistól Kónya Gergely és Verebély Marcell kreatív vezetőként felel az RTL Magyarország szórakoztató és fikciós műsoraiért. Kolosi Péter közölte, a jövőben még nagyobb hangsúlyt kapnak a csatorna életében a reality-k és a showműsorok.

A Nielsen Közönségmérés adatai szerint 2025 első negyedévében ismét a TV2 volt a legnézettebb csatorna főműsoridőben és teljes napon egyaránt, mind a kereskedelmileg kiemelt célcsoportban (18–59), mind a teljes lakosság körében. Az RTL az esték csupán harmadát nyerte meg – hiába váltott célcsoportot.

Először rendeznek pusztakezes gálát Magyarországon, a ringben ismert magyar harcosok csapnak össze brutális meneteken keresztül. A Felix Promotion által szervezett első show-ról az RTL tesz közzé összefoglalót.

Kiderült, mikor és hol lesz látható az új reality, valamint kik mondtak igent a kihívásra, hogy volt párjukkal álljanak össze egy műsor kedvéért. A szereplők között találjuk Osváth Zsoltot és volt párját, Zsenei Patrikot is.

A smartclip, az RTL Group adtech üzletága és az RTL Magyarország stratégiai technológiai partnerséget jelentettek be, amelynek célja, hogy az RTL Magyarország magasabb szintre emelje a digitális és lineáris hirdetési megoldásait.

Szerda este a Budapest Music Centerben, összesen 15+1 kategóriában átadták a Televíziós Újságírók Díja elismeréseit. Az RTL 7, a TV2 Csoport 6, az AMC Networks és az Antenna Entertainment pedig egy-egy elismerést vihetett haza. Idén először életműdíjat is kiosztottak az újságírók: a több évtizede pályán lévő tévés rendezőt a közönség állva tapsolta meg. A legjobb férfi zsűritag díját az X-Faktor mentora, Majka (Majoros Péter) kapta, aki a színpadon keményen beszólt korábbi munkahelyének, a TV2-nek – a jelenetről videó is készült. Cikkünkből kiderül, kik lettek a további kategóriák nyertesei, továbbá óriási fotógalériában mutatjuk meg az est legemlékezetesebb pillanatait, és a videót is közzétesszük Majka beszólásáról.

Meglepődhetnek hétfőn este azok, akik a TV2-re kapcsolnak, ugyanis Majka és Pápai Joci is látható lesz a csatorna egyik műsorában. Nem újabb csatornaváltásról van szó.

Tévés produkciókat és személyeket díjazó elismerést alapít a televíziós médiaszolgáltatókat tömörítő Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME), amelynek alelnökei az RTL és a TV2 csúcsvezetői. Az új, először 2026-ban debütáló díjat alig néhány nappal a 2014 óta működő, évek óta nagy médiavisszhangot kiváltó Televíziós Újságírók Díja idei gálája előtt jelentették be – a MEME-díj az egyik lehetséges versenytársa lehet. Bár egyelőre nem világos, miként garantálják a függetlenséget, a MEME szerint az Emmy-díjhoz hasonló, rangos elismerésről van szó.