
Romániában debütált Gyetván Csaba műsora, a Made In
A Made In adaptációja a tervek szerint hamarosan további országokba is elkerül.

A Made In adaptációja a tervek szerint hamarosan további országokba is elkerül.

Manapság azok a cégek, amelyek szeretnének külföldre terjeszkedni – vagy szívesen használnák ki a határon túli cégalapításból származó előnyöket –, előszeretettel vásárolnak meg már létező

A Central Médiacsoport online szépségápolási platformja, a Krémmánia nemzetközi terjeszkedésbe fogott. Ennek részeként Csehországban és Szlovákiában is elindítja a helyi piacra szabott változatát, amely a Glow and Know néven debütál. Az aktuális kozmetikai trendek, termékek és vélemények után érdeklődők így egy-egy új platformmal lesznek gazdagabbak.

Stratégiai megállapodást kötött az ismert magyar tévés, Rubin Kristóf által alapított Free Monkeys Production tartalomfejlesztő és műsorgyártó cég a londoni székhelyű Miracle Magnet kreatív- és produkciós ügynökséggel – tudta meg a Media1.

A Digitális Kereskedelmi Szövetség Media1-hez eljuttatott közleménye szerint több mint százezer euró összértékű, cégekre szabott szakmai programmal segítik az érett, nemzetközi terjeszkedést tervező magyar e-kereskedő cégeket.

A szerb médiahatóság, a REM (Regulatory Authority for Electronic Media) megerősítette a Media1.hu írásos érdeklődésére, hogy frekvenciapályázati ajánlat érkezett a TV2 RS Broadcastingtól, a magyar TV2 Média Csoport Szerbiában még korábban létrehozott leányvállalatától. TV B2 (vagy TVB2) néven indítanák el az adást egy Belgrád melletti tévétoronyból.

A piaci körülmények ellenére a hibrid, azaz hagyományos- és piactér modellben egyaránt működő Pepita.hu mellett több weboldalt is üzemeltető Pepita Csoport folytatni tudta nemzetközi terjeszkedési törekvéseit. Most új vezetők érkeztek.

Elindította Csehországban és Szlovákiában a Story4 nevű tévécsatornáját ma, kedden a Borsány-Gyenes András vezette Network4 csoport, megkezdve ezzel a médiacég nemzetközi bővülését. Ezzel nem állnak meg a külföldi terjeszkedésben.

Nem indult el a magyar TV2 Média Csoport az 5. szerbiai országos DVB-T (digitális földfelszíni televíziós) frekvencia hasznosítására irányuló pályázon, pedig néhány hónapja, amikor nem sikerült nyerniük a szerb médiahatóság előző hasonló tévés pályázatán, még azt mondták, nem adják fel a szerbiai terjeszkedés kérdését.

A Digitális Kereskedelmi Szövetség feladatának tekinti, hogy a nemzetközi sikerek eléréséhez szükséges, támogató ökoszisztémát építsen a magyar e-kereskedelmi vállalatoknak.