MÚOSZ

Elszállítja a Debreceni Önkormányzat a Magyar Sajtófotó Kiállítást 2024.08.17-én Debrecen belvárosából

Botrány: Elszállította a Magyar Sajtófotó Kiállítást a debreceni önkormányzat (Frissítve!)

A debreceni polgármesteri hivatal „megvédi a virágkarneválra érkező embereket” a néhány napja megnyitott és szeptember 8-i látogathatónak hirdetett Magyar Sajtófotó Kiállítástól. Tavaly még nem volt gond, hogy egyszerre volt a Virágkarnevál és a kiállítás. A szervezők szerint 42 éve nem történt még ilyen súlyos eset, hogy bezáratták volna a kiállítást. (Hírünket a szervezők közleményével bővítettük!)

Kereszty András

Meghalt Kereszty András

A legendás újságíró és szerkesztő, illetve egykori MÚOSZ-elnök 81 éves volt. Több mint 60 éven át dolgozott a szakmában.

Fábián István

Elhunyt Fábián István sportújságíró

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2009-ben Életmű-díjjal ismerte el szakmai pályafutását. 38 éven át dolgozott a Békés Megyei Hírlapnál, a Nemzeti Sportot 28 évig tudósította.

MÚOSZ: „Békemisszióban háború indult a független sajtó ellen”

Állásfoglalást adott ki a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége), melyben elítél minden olyan hatalmi akciót, mellyel a független sajtó működését kívánják akadályozni. E törekvések közé sorolják azt a hétfőn villámgyorsan megjelent kormányhatározatot, mely elvben a háborús propaganda ellen szól, valójában azonban újra a független média normális működését fenyegeti.

Keresztény Zoltán jogász ávós bőrkabátot vitt a Szuverenitásvédelmi Hivatalt vezető Lánczi Tamásnak

Tagadja az Átlátszót vegzáló Szuverenitásvédelmi Hivatal a MÚOSZ állásfoglalásában írtakat és az újságírószövetséget bírálja

Reagált a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) által évekkel ezelőtt jogellenesnek talált orosz idegen ügynök törvény mintájára, nemzetközi és hazai tiltakozás ellenére elfogadott szuverenitásvédelmi törvénycsomaggal létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal arra, hogy a legnagyobb hazai újságírószervezet, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) állásfoglalásban tiltakozik amiatt, hogy a hivatal vizsgálatot indított az Átlátszó ellen. A Szuverenitásvédelmi Hivatal tagadja, hogy azért vizsgálják az oknyomozó portált, mert az korrupciós visszaéléseket tárt fel.

Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ)

„El a kezekkel a független sajtótól!” – Tiltakozik a MÚOSZ

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) állásfoglalásban tiltakozik az ellen, hogy a demokratikus alapelvekkel összeegyeztethetetlen szuverenitásvédelmi törvény alapján működő Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított az Átlátszó oknyomozó portál ellen.

Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ).

Elítélte Magyar Péter tettét a Magyar Nemzeti Médiaszövetség

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) kormánypárti ellenlábasa, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) azt írja, felháborodva tapasztalta, hogy egészen új sütetű politikusok is azonnal a fenyegetőzést, a magánéleti kérdések kiteregetését és a listázást választják, ha nekik nem tetsző újságírókkal vagy sajtótermékekkel találják szembe magukat.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások