médiafinanszírozás

László András fideszes EP-képviselő

Fideszes Megafon-propagandistából USAID-kormánybiztos: László András karrierje új szintre lép

László András, a Megafon propagandaközpont képzésén átesett fideszes EP-képviselő lesz az USAID-ügyi kormánybiztos. Az ő dolga lesz kivizsgálni, hogy az Egyesült Államok kiknek juttatott támogatásokat a John F. Kennedy amerikai elnök által életre hívott USAID program keretében. A program keretében több magyar médium is támogatást kapott a működésére, amit az Orbán-kormány épp démonizálni próbál.

Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője

Átlátszó-főszerkesztő: Magyar Péter nem mondott igazat az ATV-ben

Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője szerint Magyar Péter félrevezette a nyilvánosságot, amikor azt állította, hogy többször is kiállt a tényfeltáró műhely mellett. A szerkesztőség szerint ennek épp az ellenkezője igaz: Magyar nemcsak elutasította az interjúmegkereséseiket, hanem a Vadhajtásokhoz hasonlította őket. Az ügyben lapunk megkereste a Tisza Párt sajtóosztályát.

A Magyar Nemzet cikkében Orbán Viktor beszédéről tudósít az USAID-es sajtó kitiltásáról

Hadházy kiakadt: Orbán kitiltaná a külföldről támogatott sajtót

A kormánypárti Magyar Nemzet szerint Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy a Fidesz politikusai fogadjanak el egy olyan törvényt, amely kitiltja azokat Magyarországról, amelyek pénzt, „guruló dollárokat” kaptak az Egyesült Államoktól. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő felháborodottan reagált a lap írására.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az ATV Start című műsorában 2025.02.17-én

Magyar Péter a MÚOSZ-t bírálta és alaptalannak nevezte a Partizán pénzeivel kapcsolatos aggodalmakat

Megkérdezték az ATV Start című műsorában Magyar Pétert, a Tisza Párt vezetőjét a múlt hét csütörtöki Facebook-bejegyzéséről, amelyben köszönetet mondott azoknak, akik a függetlennek gondolt médiumoknak szánt támogatási pénzeket inkább a pártjának adják. A politikus alaptalannak nevezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnökének aggodalmát.

Hadházy Ákos ellenzéki politikus.

Hadházy visszaszólt Magyarnak: Aki a független sajtót ellehetetleníti, az Orbánt szolgálja!

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint aki nyíltan a maradék független sajtó anyagi ellehetetlenítését tűzi ki célul, az valójában nem akar mást, mint Orbán Viktor. Az ügy előzménye, hogy Magyar Péter kritikus kérdéseket is kapott a Partizánban Gulyás Mártontól, ezért a politikus arra buzdította a követőit, hogy vonják meg a Partizánnak, illetve „az eddig függetlennek gondolt” médiumoknak szánt működési támogatást és a pénzt adják inkább a Tisza Pártnak.

Szabad Európa Magyarország

Bezárástól tartanak a Szabad Európa Magyarországnál

Sajtóinformáció szerint szinte mindenki biztos benne, hogy jelenlegi formájában nem működik tovább a Szabad Európa Magyarország szerkesztősége, miután Elon Musk bejelentette, beszántaná a Szabad Európát és az Amerika Hangját. A Szabad Európa budapesti szerkesztőségének esetleges bezárásával súlyos veszteség érné a minőségi tényfeltáró újságírást Magyarországon.

Elon Musk.

Elon Musk bezáratná a Szabad Európát és az Amerika Hangját

Az Egyesült Államok által finanszírozott Amerika Hangja (The Voice of America) és a hazánkban is jelenlévő Szabad Európa (Free Europe) bezárására szólított fel Elon Musk. A leendő Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (DOGE) vezetője több más médiumot is célba vett nemrégiben.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások