
A kétfarkúak megfejteni vélik az MTVA ellenzéki meghívási matekját
Álláspontjuk szerint nem stimmelnek a közmédia által a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) kapcsán közzétett számok.
Álláspontjuk szerint nem stimmelnek a közmédia által a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) kapcsán közzétett számok.
Az állami televízió adatai szerint több ezer meghívást küldtek ki 2022-ben az ellenzéki pártoknak, de többségében elutasítás volt a válasz. Az LMP fogadja el a legtöbb meghívást. A Media1.hu körképéből, melyben pártokat kérdeztünk erről, több érdekesség is kiderül azzal kapcsolatban, mit gondolnak a pártok a jelenlegi helyzetről. Megmutatjuk azt is, milyenek a meghívások.
Gyakorlatilag nem volt olyan megjelenési forma, amelyet nem a kormánypártok uraltak, derül ki a Kantar listaáras becsléséből.
Bár a közmédiás hirado.hu ennek ellenkezőjét állította, több ellenzéki párt is azt állítja, hogy korábban egyáltalán nem, vagy legfeljebb elvétve keresték őket az állami médiától. Most, hogy lementek a választások és már nincs tét, három év után most először részt vehetett a közmédia egyik műsorában a Momentum, ahol megválasztott képviselőjük, Hajnal Miklós kemény bírálatot fogalmazott meg az MTVA működésével kapcsolatban.
„A kicsit is meg kell becsülni”, mondta Tóth Imre a rendelkezésére álló 5 perces időkeret kapcsán a beszélgetés során.
A Metropol és az Index mostanában olyan kiemelten foglalkozik a budapesti hajléktalanhelyzettel és a közterekkel, mintha a hajléktalanok jelenléte új jelenség lenne Budapesten.
Kovács Gergely, a MKKP elnöke a Media1-nek küldött levelében azt állítja, tévesen írta a Hegyvidéki Önkormányzat, hogy a Kétfarkú Kutyapárt elnöke volt a bíróság által hozott keddi ítéletben helyreigazításra kötelezett cikk forrása. A helyreigazíttatott Ezalényeg.hu-s írás eleje azonban a Kutyapárt nyilatkozatával indult, benne a bíróságon valótlannak bizonyuló, a hegyvidéki parkolásra vonatkozó állítással.
Az MSZP-közeli lapnak helyreigazítást kell közölnie.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.