
Új munkatársak a 444-nél
Három fővel bővült az utóbbi időben több fontos munkatársát is elvesztő stáb.
Három fővel bővült az utóbbi időben több fontos munkatársát is elvesztő stáb.
Rekord árbevételt hozott össze a Magyar Jeti Zrt.
Folytatódik a 444-nél a hetek óta tartó nagy felmondási hullám, de eközben érkeznek új munkatársak is.
A Magyar Lapkiadók Reprográfiai és Szomszédos Jogi Egyesülete, ismertebb nevén a Repropress Egyesület, a sajtókiadók közös jogkezelő szervezete közzétette a korábbi ciklusról készített beszámolóját is. Beszámoltak arról is, hogy tovább tárgyalnak a Google-lel és a Metával, hogy a magyar médiumok jogdíjat kapjanak.
Rövid időn belül ez már a 4. távozás a története egyik legnehezebb időszakát épp a 10. születésnapjakor elszenvedő lapnál.
Magyari Péter, a 444 egyik volt alapembere néhány hét múlva kezd új helyén, a Válasz Online-nál.
Magyari azt mondta, szerinte a távozó Mészáros Zsófia vezető szerkesztő jelentette a szakmai garanciát és a motivációt számára. Magyari Péter beszélt a lapnál lévő feszültségekről is.
A múlt héten Mészáros Zsófia vezető szerkesztő, most pedig Magyari Péter újságíró döntött úgy, hogy elhagyja az épp 10 éves születésnapját ünneplő, de épp egy munkahelyi belviszálytól szenvedő portált.
Mészáros 2000 óta dolgozott szinte megszakítás nélkül Uj Péterékkel.
Ahogy a Telex első főszerkesztője, Munk Veronika, úgy Lovas Gergő főszerkesztő-helyettes is maga határozott úgy, hogy elhagyja a portált, ő azonban máshová megy, mint Munk.