Magyar Hang

Puzsér Róbert, a Spirit FM műsorvezetője

Puzsér botrányos kijelentése: Gyerekképekre r*cskázni nem bűn (frissítve)

Előkerült egy videófelvétel arról, amin Puzsér Róbert publicista (jelenleg a Magyar Hang rendszeres szerzője) a pedofíliáról beszélt. Például azt mondta, hogy amikor „képeket nézegetsz gyerekekről, és arra recskázol”, az nem bűn, mert nincs sértettje. (Hírünket Puzsér reagálásával kibővítettük.)

György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője.

„Nem adtunk ultimátumot Konok Péternek” – mondja a Magyar Hang főszerkesztője

György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője szerint nem igaz, amit Konok Péter a Kötöttfogás című műsorból történő távozásával kapcsolatban állít, nem adtak ultimátumot Konoknak a Puzsér Róbert által jegyzett cikkre vonatkozó kritikája után. A főszerkesztő szerint Konok gyalázatos módon egyből nyilvánosan nekiment a lapnak, esélyt sem adva a probléma átbeszélésére. A főszerkesztő elmondta azt is, hogyan pótolják most döntése után Konokot.

Konok Péter (jobbra) Csintalan Sándor mellett a Kötöttfogásban, a Magyar Hang műsorában

Puzsér-cikk miatt robbant a konfliktus – távozik Konok Péter a Kötöttfogásból

Konok Péter, a Kötöttfogás egyik alapembere bejelentette, hogy kilép a műsorból, miután konfliktusba került a műsort sugárzó Magyar Hanggal, amiért az leközölte Puzsér Róbert Ceglédi Zoltánról szóló írását. Konok szerint ultimátumot kapott a Magyar Hangra vonatkozó kritikája után, de György Zsombor főszerkesztő szerint ez nem igaz.

YouTube nézettség

Fontos mérföldkőhöz ért a Magyar Hang – a lapigazgató egy érdekes kulisszatitkot is elárult

Már akkora nézettséget érnek el a hetilap egyes műsorai a YouTube-on, hogy azok több hazai nagy tévécsatorna műsoraival is szembeállíthatók, ráadásul néhány órája a Magyar Hang YouTube-csatornája átlépte a 100.000-es követőszámot. Lukács Csaba lapigazgató a Media1-nek azt mondta, nyereséges a videós üzletáguk, és elárulta, hozzávetőlegesen mekkora bevételeket tudnak elérni egy-egy videóval.

Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója interjút ad a Media1-nek 2024.07.29-én

Politikai cenzúra! Interjú Lukács Csabával a Magyar Hang és a Magyar Olimpiai Bizottság közötti konfliktusról, a Szuverenitásvédelmi Hivatalról és Magyar Péterről

A Media1 podcastjának vendége volt néhány nappal ezelőtt Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója és újságírója. Beszélgetésünkben szó esett a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által akadályozott Párizsi Olimpia akkreditációjukról, ami Lukács szerint politikai indíttatású cenzúra, de beszélgettünk a szuverenitásvédelmi törvénycsomagról, valamint Magyar Péter a független médiával, így a Magyar Hanggal való konfliktusáról is. Lukács Csaba betekintést nyújtott abba is, hogyan próbálják elérni olvasóikat a Facebook korlátozásai ellenére.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások