
Egy kormánypárti politikust mentett meg elsők között az ítélettől a rágalmazási törvény fideszes módosítása, a lex PestiSrácok
A győri fideszes polgármester ellen megszüntették a büntetőeljárást.
A győri fideszes polgármester ellen megszüntették a büntetőeljárást.
Megszavazta az Országgyűlés, így ezentúl büntetőjogi következmények nélkül közölhető a médiában rágalmazó, becsületsértő közlés, ha az közügyek megvitatása közben történik. Ez az a jogszabály, amelyről néhány hete Huth Gergely, az egyik legtöbb sajtópert vesztő lap, a PestiSrácok főszerkesztője azt nyilatkozta a kormánypárti HírTV-nek, hogy elfogadása esetén pezsgőt bontanak, míg Czeglédy Csaba DK-s jogász arról beszélt, ezzel akarják büntethetlenné tenni Marsi Anikót, a TV2 Tények műsorvezetőjét a tévés elleni büntetőperben. Korábban még kifejezetten súlyosbító körülménynek számított, ha valaki nagy nyilvánosság előtt követett el rágalmazást.
Az Országgyűlés megkezdte a Büntető Törvénykönyv (Btk.) módosításáról szóló törvényjavaslat megvitatását a szerdai ülésén.
„Most majd nem üldöznek bennünket bűnözőként” – fogalmazott a kormánypárti PestiSrácok főszerkesztője azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz arra készül, hogy megszünteti a médiában történő rágalmazás és a becsületsértés büntethetőségét.
„A Fidesz gyáva módon siet Marsi Anikó, Gönczi Gábor és a többi propagandista megsegítésére: az érdekükben most éppen a Büntető Törvénykönyvet akarják módosítani”– írja Czeglédy Csaba DK-s politikus, ügyvéd, szombathelyi önkormányzati képviselő, aki azt is elárulta, hogy egy rágalmazási ügyben igazságügyi szakértő jelent meg az Origo szerkesztőségében.
A kormányközeli és csak nevében transzparens, „Transzparens Újságírásért Alapítvány” kísérőzenét biztosított a kormánypárti politikusoknak, Kocsis Máté fideszes frakcióvezetőnek és helyettesének, Halász Jánosnak, akik egy benyújtott Btk-módosítással szeretnék elérni, ha a jövőben nem lenne büntethető, ha valaki rágalmazást közöl a sajtóban, kivéve néhány egészen durva esetet. A Btk-módosítás épp akkor történik, amikor a TV2 Tények több munkatársa, köztük Marsi Anikó és Gábor László, az Origo főszerkesztője gyanúsított egy rágalmazás miatt folyó büntetőperben.