
Eltávolította a Facebook Bayer Zsolt Bese Gergővel kapcsolatos írását
A kormányközeli publicista buzizós bejegyzése nem érhető el többé a Facebookon.

A kormányközeli publicista buzizós bejegyzése nem érhető el többé a Facebookon.

6363 interjút adott a Partizán fideszes változatának szánt Köztérnek, de állítólag nem tudta, hogy valójában mi ez a csatorna, akivel beszélgetett, ezért erre hivatkozva most letiltatná a már felvett beszélgetést. Azt kéri mindenkitől, jelentse a videót. A Köztér szerint másról van szó.

Peter Stano, az Európai Bizottság kül- és biztonságpolitikáért felelős szóvivője végül önálló elítélő nyilatkozatot adott ki, mert a közöset egyetlen tagállam megvétózta. Igen, Magyarország. Ahogy már beszámoltunk róla, a betiltott lapok között van egy magyar hírportál is.

A 444.hu egyedüli magyar híroldalként felkerült az orosz külügyminisztérium most kiadott tiltólistájára, amelyen 81 európai hírszolgáltató szerepel.

Nem akarta Tóth-Szántai József, az önmagát civilként meghatározó, de többségében a Fidesz-KDNP politikusait és a hozzájuk közel álló személyeket maga mögött tudó miskolci polgármesterjelölt, a Mészáros Lőrinc-közeli helyi rádió munkatársa, hogy közölje a Borsod24 a vele felvett nagyinterjút, ezért 2 millió forint kártérítési igényt jelentett be a Borsod24-nél, valamint megfenyegette a lap egyik szerkesztőjét, hogy büntetőeljárást kezdeményez vele szemben, ha mégis publikálja a szöveget. A lap ellenállt és leközölte a beszélgetést. Mikor tilthat le egy politikus vagy más egy vele készült interjút és mikor nem? Tényleg vissza kell-e küldeni a szöveget megjelenés előtt az interjúalanynak és csak akkor közölhető a beszélgetés, ha ő jóváhagyja, vagy ez csak tévhit? Jogszerűen próbált-e eljárni a politikus, vagy túlkapás történt? Ez is kiderül is a cikkből.

Több nap után először a rabbi, majd a hozzá nagyon közeli zsidó hírportál is visszatérhetett a népszerű közösségi médiás felületre.

A Neokohn a törlés előtt mintegy 30 ezer követővel rendelkezett.

Újabb trükköt találtak ki és kezdtek el megvalósítani a kormánypárti PS csapatában, hogy valahogy kicselezzék a Google / YouTube a PestiSrácokat tiltásba helyező védelmi rendszerét. Egyelőre működik.

A bíróság épp olyan fiókok után nyomoz, akik Jair Bolsonaro exelnök érdekében terjesztettek álhíreket.

A YouTube szerint a PestiSrácok a közösségi alapelvek megsértésével jelent meg újra a videómegosztón, ahol a gyermekek védelme érdekében még 2020 februárjában örök tiltásba került egy pedofilvideó tárolása miatt. A YouTube ismét intézkedett a PestiSrácok letiltásáról.