
Itt a vége, 53 év után megszűnik a Central Csoporthoz tartozó Dabasi Nyomda
Mintegy 110 ember veszti el az állását.

Mintegy 110 ember veszti el az állását.

A HVG egyik legsikeresebb üzletágát, a HVG Könyvkiadást nemrég elhagyó vezetők – köztük Budaházy Árpád, a terület volt vezetője – a Central Médiacsoportnál új, nem fikciós könyvkiadói részleget indítanak. Az új márka neve: BookLab – értesült a Media1.

Távozik Budaházy Árpád, a HVG egyik legjelentősebb üzletágának, az iparági szakértői becslések szerint évente másfél milliárdos forgalmat bonyolító HVG Könyvek, Magazinok és Rendezvények terület kiadóvezetője – értesült a Media1.hu több, egymástól független forrásból. Úgy tudjuk, Budaházy felmondása előtt két szerkesztő, köztük a HVG Könyvek főszerkesztője, Koncz Gábor ugyancsak távozott, majd a vezető távozásának hírére további szerkesztő is követte. Úgy tudjuk, egyelőre Szauer Péter, a HVG tavaly nyugdíjba vonult vezérigazgatója veszi a kezébe terület vezetését, de Szauer Tamás, a HVG vezérigazgatója azt mondta lapunknak, keresik Budaházy utódját.

Mészáros Sándor, a Kalligram vezetője elmondta, aggasztotta az MCC megjelenése a Librinél.

A Libri igazgatóságát és felügyelőbizottságát is kormányközeli emberekkel töltötte fel a többségi tulajdonos, a Mathias Corvinus Collegium.

A megbüntetett könyvterjesztő vállalat kreatív igazgatója szerint az elmúlt két évben az állam maga sem tartotta be az úgynevezett gyermekvédelmi törvényt, most viszont elkezdte szelektíven betartatni.

Értesülések szerint a Libri 1 milliós bírságot kapott, és a Líránál is fogyasztóvédelmi vizsgálat indult, amiért rossz polcon árult egy könyvet.

Az olasz történész könyvéből már elkészült a második kiadás is, a nyomda neve azonban titok.

Vámos futurisztikus témájú könyvéhez futurisztikus megoldás is jár.

A könyvben a riportműsorban hétről hétre bemutatott történetek köszönnek vissza.