
Rendkívüli műsorváltozás lesz az ATV-n Vágó István búcsúztatásának élő közvetítése miatt
Csütörtökön lesz Vágó István búcsúztatása, amit élőben ad az ATV, mely emiatt most rendkívüli műsorváltozást jelentett be.
Csütörtökön lesz Vágó István búcsúztatása, amit élőben ad az ATV, mely emiatt most rendkívüli műsorváltozást jelentett be.
A megemlékezést a DK és Vágó családja közösen szervezik.
Mindössze 74 éves volt. Utolsó interjúi egyikét a Media1-nek adta, amit egyáltalán nem az utolsónak szánt, nagy tervei voltak, de az élet most váratlanul közbeszólt.
Csak három éve, 99 évesen ment nyugdíjba.
Kipke munkásságát több díjjal is kitüntették.
84 éves korában, rövid szívbetegség után meghalt Gianni Mina olasz újságíró, író, magazinszerkesztő és televíziós műsorvezető.
A Magyar Szó egykori főszerkesztője súlyos betegséget követően csütörtökön hunyt el zentai otthonában.
Hetvenhárom éves korában, New York államban elhunyt Bányai István grafikus, illusztrátor, animációs rendező.
Chochol Károly eredeti szakmája optikus volt, a budapesti Fotóklubban tanult fényképezni.