frekvenciapályázat

Saxon és testvére, Lochlan A Fehér Lótusz (White Lotus) című sorozat 3. évadában

A Fehér Lótusz egyik epizódja miatt bepanaszolta a Médiatanács a Maxot Hollandiában

A Fehér Lótusz egyik epizódja miatt a külföldi társhatósághoz fordult a héten a magyar Médiatanács, bepanaszolva az épp most HBO MAX névre visszatérő Max streamingplatformot. Más külföldi médiaszolgáltatásokkal, a Moziverzummal és a Filmcaféval kapcsolatban is jelzéssel élt a testület a héten. A grémium május 13-i ülésen ezenkívül több tízmillió forint pénzügyi támogatást osztottak ki nyolc közösségi médiaszolgáltató között, és eldőlt az is, hogy megkapja-e a Kaposvár 102,6 MHz frekvencia használatának jogát az egyedüli pályázó. Egy bejelentés nyomán az ATV-t és a Mozi+-t, illetve az ezeken sugárzott Alza-reklámot is vizsgálták.

HírFM

A Médiatanács eljárást indított a Hír FM ellen és kihirdette egy rádiós frekvenciapályázat végeredményét

A Médiatanács heti üléséről kiadott összefoglalóból kiderül, hogy újabb 16,5 millió forinttal támogatja a közösségi médiaszolgáltatók műszaki fejlesztéseit a grémium, mely egy rádiós frekvenciapályázat ügyében is végeredményt hirdetett, valamint eljárást indított a Hír FM-et működtető Karc FM Média Kft. ellen. A TV2 szempontjából kedvező döntés született egy, a Séfek Séfe című műsorra érkezett panasz ügyében.

Koltay András a Médiatanács ülésén.

Eljárást indít a Médiatanács a TV2, az ATV és a Rádió 1 ellen

Újabb rádiós frekvenciapályázaton hirdetett nyertest, emellett hatósági eljárások indításáról is határozott a Médiatanács a november 26-i, keddi ülésén. Ezekről és a további fontos döntésekről közleményben tájékoztatták lapunkat.

Magyar Péter kirohan az ATV Egyenes beszéd c. műsorából Rónai Egon dossziéját meglátva

Magyar Péter ominózus ATV-s afférját vizsgálta a Médiatanács, és a testület rádiós frekvenciák sorsáról is döntött

Egy meg nem nevezett bejelentő az NMHH Médiatanácsához fordult, mivel úgy érezte, hogy Rónai Egon, az ATV Egyenes beszéd című műsorának műsorvezetője megsértette Magyar Péter emberi méltóságát és a médiatörvényt, amikor június 10-én élő adásban azzal szembesítette a politikust, hogy nem mondott igazat. A Médiatanács a most kezdődő közel egy hónapos nyári szünete előtt ezzel és több rádiós üggyel is foglalkozott, így eldőlt egy békéscsabai és egy tiszafüredi rádiós frekvencia sorsa, valamint eljárás indult a hatoscsatorna és a Győr Plusz Rádió ellen.

Koltay András a Médiatanács ülésén.

Megbírságolta a Médiatanács a HírFM-et és több más médiaszolgáltatót, valamint rádiós frekvenciák sorsáról döntött

Megsértette a médiatörvényt a HírFM, a Rádió 1 és az Érd FM az NMHH Médiatanácsa szerint. A testület e heti ülésén eldőlt a Budapest FM 101,6 MHz, a Jászberény FM 97,7 MHz, a Szolnok FM 92,2 MHz és a Dunaújváros 93,1 MHz rádiós frekvenciák sorsa is. Kiderült az is, hogy a román médiahatóság figyelmeztetésben részesítette a TV2 Comedy-t a magyar médiahatóság levele után.

Mikrofon egy rádióstúdióban.

A Médiatanács kihirdette, ki kapja a debreceni és az esztergomi rádiós frekvenciát

Több rádiós frekvencia használatára kiírt pályázati eljárásban is eredményt hirdetett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa e heti ülésén. A médiahatóság az Media1.hu-nak küldött közleményéből kiderült, hogy eldőlt egy esztergomi és egy debreceni frekvenciapályázat végeredménye. A román társhatóság ezenkívül jogsértést állapított meg a TV2 Csoporthoz tartozó FEM3 esetében. Változás lesz a Rádió 1 hálózatán.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások