Fővárosi Ítélőtábla

bíróság, igazságszolgáltatás, bíró

Jogerősen a Szemlélek alapítóját vádló Felebarátok Egyesület ellen döntött a Gégény István elleni eljárásban a bíróság

Jogerős döntés született egy évek óta húzódó, a Szemlélek és a Felebarátok Egyesület közötti jogvitában a Fővárosi Ítélőtáblán. Az SZTNH majd a bíróság jogerős döntése is Gégény Istvánnak, a keresztény portál alapítójának adott igazat, ám az egyesület lapunknak küldött közleményében továbbra is azt állítja, hogy őt illetnék meg a jogok és perrel fenyegetik Gégényt.

Direkt36 vs Miniszterelnöki Kabinetiroda

Rogán Antal minisztériuma összevissza beszélve bújt ki a Direkt36 által indított közérdekű adatos perből

A Fővárosi Ítélőtábla meghozta másodfokú ítéletét abban a közérdekű adatigénylési perben, amelyet a Direkt36 indított a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen azért, hogy megkapja az oknyomozó műhely a tervezett kínai vegyianyag-elosztóval kapcsolatos bizonyos dokumentumokat. A bíróság ugyan nem adott helyt a lap keresetének, de egyúttal rámutatott az ítéletében arra is, hogy a minisztérium saját magának ellentmondva érvelt a per során.

Az MTI logója az állami hírügynökség honlapján.

Cenzúrázta az MTI a DK sajtótájékoztatóit

Az állami hírügynökség nem tudósított az Orbán Viktor ellen indított vagyonnyilatkozati eljárásról, és arról a sajtótájékoztatóról sem, ahol nyilvánosságra hozta a DK az MTVA vezérigazgatójának és több munkatársának a fizetési adatait. 

A TV2 Média Csoport Róna utcai székháza Budapesten

Szabotázs miatt megint megbírságolta a bíróság a TV2-t

Ismét végrehajtási bírságot kapott a TV2 Média Csoport, miután a jogerős bírósági ítélet ellenére sem teljesítette maradéktalanul a helyreigazítási kötelezettségét a Juhász Péterről a Tények című műsorban közölt valótlan tartalmú lejáratóanyagok ügyében.

Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője a 2021. október 23-i békemeneten.

Jogerősen pert nyert a PestiSrácok a TASZ ellen

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú, jogerős ítélete szerint a PestiSrácok nem sértette meg a Társaság a Szabadságokért nevű civil jogvédő szervezet jogait, nem kell helyreigazítást közölnie.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások