
Hiába sztrájkoltak a francia újságírók, mégis kinevezik a szélsőjobbos főszerkesztőt a lapjuk élére
A Le Journal du Dimanche kiadójának új tulajdonosa megüzente, hogy akinek nem tetszik a döntése, az augusztus elsejével távozhat a szerkesztőségből.

A Le Journal du Dimanche kiadójának új tulajdonosa megüzente, hogy akinek nem tetszik a döntése, az augusztus elsejével távozhat a szerkesztőségből.

Egy megcsonkított és kiforgatott értelmű 2022-es újságidézettel, valamint lényeges információk elhallgatásával próbált visszavágni a Magyar Nemzet című kormánypárti sajtótermék abban az ügyben, amit a KAPOS-t című lap robbantott ki, és amiről a kaposvári hírportál nyomán a Media1 is írt. A Magyar Nemzet úgy vádolta meg hamisítással lapunkat a nagyatádi főszerkesztő elbocsátásával kapcsolatos hírrel összefüggésben, hogy közben épp a jobboldali sajtótermék követett el hamisítást és vezette félre az olvasókat.

Az Atádhír is beszámolt arról a félkész barcsi közvécéről, amit a köztársasági elnök jelenlétében avattak fel márciusban a Somogy megyei fideszes vezetők.

A csatorna vezető rendezője és a Híradó új főszerkesztője is házon belülről érkezik.

Egy fő maradt csak meg a hírportál eddigi stábjából, miután az Gattyán György cégcsoportjához, illetve a Megoldás Mozgalom elnökéhez, Huszár Viktorhoz került.

A francia Lagardere médiacsoport két hete szerezte meg a Le Journal du Dimanche kiadói jogát.

Mától Német Tamás a Telex új főszerkesztője, míg Dull Szabolcs, az eddigi főszerkesztő a Van Másik Zrt. igazgatóságának tagja marad és a Telex Akadémiáért is felel, de a főszerkesztésről lemondott. A cég közleménye szerint Tóth-Biró Marianna főszerkesztő-helyettes két hete elhagyta a vállalatot.

Birta Brigitta lett a tizenhat éve indult magazin új főszerkesztője. Az online portálnál is változás lesz.

A Media1 információját a távozó főszerkesztő is megerősítette.

A Media1 információi szerint Deák Bálint utódja Szajlai Csaba lett. A változásokat nem verték nagy dobra.