festmény

MOL

Rendőrséggel hallgattatná el a 444-et és több magyar lapot a MOL és az állam közös alapítványa

Lapunk több forrásból megerősített információi szerint a magyar állam és a MOL közös – közérdekű vagyonkezelő – alapítványa, a MOL – Új Európa Alapítvány levelet írt magyar szerkesztőségeknek, megfenyegetve őket, hogy azonnal, de legkésőbb 24 órán belül töröljék a 444 által a napokban nyilvánosságra hozott, majd több magyar médium által szemlézett információkat, mivel máskülönben büntetőeljárás alanyaivá válhatnak. Jogászok szerint az olajvállalat alapítványának rendőrséggel való fenyegetőzése több szempontból is aggályos, és súlyosan sérti az információszabadság és a sajtószabadság elvét.

drMáriás

drMáriás a Magyar Péter jelenségről és a közéleti humorról

drMáriást látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis műsorában. A festőművész és zenész, a Tudósok zenekar alapító-frontembere beszélt a magyar politika színvonaláról, a Magyar Péter jelenségről, a közéleti szereplők humoráról, valamint arról is, hogy miként látja a legkisebb a világot. Elmondta azt is, hogy először miért nem akarta megfesteni a Tisza Párt alelnökét.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások