
Ellehetetlenítési törvény: Rendhagyó kezdeményezést indít a Magyar Narancs
CIVIL EXTRA néven szolidaritási akciót indít a Magyar Narancs, válaszul arra a törvényjavaslatra, amit a lap szóhasználata szerint „állampárt” képviselője terjesztett be.
CIVIL EXTRA néven szolidaritási akciót indít a Magyar Narancs, válaszul arra a törvényjavaslatra, amit a lap szóhasználata szerint „állampárt” képviselője terjesztett be.
Június elején Budapesten tartja tisztújító közgyűlését az Európai Újságíró Szövetség (European Federation of Journalists / EFJ), ahol 38 európai ország több mint 130 újságírója és szakszervezeti képviselője vesz részt. A felszólalók között van Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, és a rendezvényre hazánkba látogat Jan Braathu, az EBESZ médiaszabadság képviselője is.
Mong Attila újságíró, a CPJ (Committee to Protect Journalists / Újságírókat Védő Bizottság) európai képviselője szerint a Fidesz által beterjesztett, nevében „közélet átláthatóságáról szóló” törvény valójában a kormányzati korrupciót feltáró szabad magyar média felszámolását célozza. Hatására külföldre vagy illegalitásba kényszerülhetnek médiumok, újságírók. A Media1 podcast- és rádióműsor interjúja.
Olyan kormánypárti módosító javaslat érkezett az Országgyűléshez, amelynek elfogadása esetén az idei évre vonatkozó 1 százalékos személyi jövedelemadó (szja) felajánlásokat sem kapnák meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal feketelistájára kerülő civil szervezetek.
Az Európai Bizottság azt is megüzente, hogy ha a jogszabályt jelenlegi formájában fogadják el, nem fognak habozni, hogy megtegyék a szükséges lépéseket.
A Fidesz frakcióvezetője azt írta a Facebookon, hogy „a közélet átláthatóságáról szóló” törvénytervezet nem vonatkozik az influenszerekre. Csakhogy, amint arra egyre többen rámutatnak, a törvénytervezet szövege homlokegyenest ellentmond a kormánypárti politikus állításának és igenis kiterjed a véleményvezérekre.
Közleményben reagált a Szabad Európát működtető Radio Free Europe/Radio Liberty (RFE/RL) szervezet a magyar Parlament elé került ellehetetlenítési törvényként emlegetett tervezetre.
Sürgősséggel, már ma, szerdán délután tárgyal az Európai Parlament a Fidesz által a magyar Országgyűléshez beterjesztett, hivatalos nevén ‘a közélet átláthatóságáról szóló’ törvényről.
A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és társszervezeti a törvényalkotókat „A közélet átláthatóságáról” szóló törvénytervezet felülvizsgálatára kérik a jogalkotóktól. A reklámszakmai szervezetek szerint a törvény súlyos gazdasági károkat okozna Magyarországnak. A szakmai szervezetek segítséget, szakmai konzultációt ajánlottak fel az illetékes döntéshozóknak.
Halász János most már nem egyedül jegyzi a civilek, médiumok és bárki más ellehetetlenítésére alkalmas, hivatalosan „átláthatósági” törvény tervezetét.