bírság

Gajdos Tamás, az ATV műsorvezetője a Televíziós Újságírók Díja Gálán korábban

Megbünteti az ATV Gajdos Tamást, a Híradó műsorvezetőjét – a legdurvább szankciót ezúttal elkerülte a műsorvezető (Frissített)

A Media1.hu információi szerint pénzlevonással sújtja az ATV vezetősége a Híradó műsorvezetőjét, amiért a múlt héten lekéste az egyik hírműsort, amit neki kellett volna vezetnie. Egy korábbi hasonló esetnél évekre megváltak a műsorvezetőtől, ezúttal azonban a fegyelmi eljárásban elegendőnek tartottak egy enyhébb, figyelmeztető jellegű szankciót is. Az eljárás során percnyi pontossággal rekonstruálták a történteket. Az ATV információinkat megerősítve hírünk megjelenése után közleményében azt írta, hogy a műsorvezető többször is késett az utóbbi időben.

Koltay András a Médiatanács ülésén.

A Médiatanács az Apple TV+, az Epic Drama és Körmend FM tartalmait vizsgálta

A helytelen korhatár-besoroláson túl a korhatár-minősítés sem volt jól látható helyen feltüntetve az Apple TV+ műsorkínálatot tartalmazó felületén – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület bejelentés nyomán egy Agatha Christie-sorozatepizódot is vizsgált az Epic Drama csatornán, továbbá bírságot szabott ki a Körmend FM szolgáltatójára a szerződéses vállalások nem megfelelő teljesítése miatt.

Sebestyén Balázs és Vadon János az RTL Celeb vagyok, ments ki innen című műsorában

Fellebbez az RTL a Fővárosi Törvényszék ítélete ellen a kolumbiai kisfiú ügyében

A Media1 információi szerint az RTL a Fővárosi Törvényszék ítélete után is kitart amellett, hogy az NMHH Médiatanácsa jogsértő módon bírságolta meg a televíziót a Celeb vagyok, ments ki innen! című dzsungelreality tavaly októberi adásában Vadon János egy kolumbiai kisfiúval folytatott párbeszédével kapcsolatban, ezért fellebbezést nyújtanak be ellene.

Niedermüller Péter 2020. január 23-án az ATV A nap híre című műsorában.

Jogerősen is elvesztette az ATV a „rémisztő képződmény”-pert – a televízió beletörődik az ítéletbe

Az ATV A nap híre című műsorának vendége volt 2020 januárjában Niedermüller Péter DK-s polgármester, majd a politikus ott elhangzó, a kormány családpolitikájának kirekesztő jellegét bíráló szavaival összefüggésben megbírságolta a Médiatanács a televíziót. A televízió ezt a határozatot azután bíróságra vitte, de mint a Media1 megtudta, az ATV jogerősen is elvesztette a pert.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások