
A Miniszterelnökség felmondta a Lounge Eventtel kötött keretszerződését
A Miniszterelnökség közleményben tudatta lapunkkal, hogy szerződést bontott a Balásy Gyula érdekeltségei közé tartozó Lounge Group cégével.

A Miniszterelnökség közleményben tudatta lapunkkal, hogy szerződést bontott a Balásy Gyula érdekeltségei közé tartozó Lounge Group cégével.

A Szerencsejáték Zrt. bejelentette, hogy szerződést bontott Balásy Gyula Lounge Group cégével, és az átláthatóság, a szakmai minőség és a verseny erősítése érdekében új marketing és kommunikációs ügynökségi struktúrát alakít ki. A társaság a következő időszakban több lépcsőben meghirdetett pályázatokon keresztül választja ki a marketing-, a média-, a nyomdai, a PR, a social, valamint a rendezvényszervező ügynökségeit.

A NER egykori egyik meghatározó kommunikációs vállalkozója azt mondta a Válasz Online-nak: már kiválasztotta, melyik magyar médiavállalkozást vásárolja meg. Kuna Tibor azt is állította: közel kétmilliárd forintot kellett kifizetnie korábban a Mediaworksnek olyan hirdetési lehetőségekért, amelyeket végül nem használt fel.

Nyílt levélben szólította fel Balásy Gyulát, a Lounge Group alapítóját és tulajdonosát a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz), hogy saját vagyonából rendezze a cégcsoport alkalmazottainak elmaradt munkabéreit és az alvállalkozók követeléseit. A szakmai szervezet szerint a kialakult helyzet számos rendezvényipari vállalkozás és munkavállaló megélhetését veszélyezteti.

Ha valaki szeretne úgy dolgozni egy NER-es oligarchának, hogy nagyon bizonytalan, hogy végül megkapja-e a bérét, most 18 álláspályázatot is talál a Lounge-nál.

A HVG szerint a HUMDA körül állami pénzek jutottak Szijjártó Péter családi köréhez köthető motorsportos vállalkozásokhoz is. A Media1 tavaly már megírta: az RTL Magyarország ugyanennek a Szijjártó-rokoni üzleti körnek az egyik cégével kötött együttműködést. Ezt a tévétársaság akkor nem tartotta problémásnak. További érdekesség, hogy Szujó Zoltán is pénzhez jutott a HUMDA körül.

A Media1 megkérdezte Hont András publicistát, honnan érkezett több mint 500 millió forint az egyik cégéhez, az Öt-kontent Nonprofit Kft.-hez nem sokkal a vállalat megalapítása után, egyéb bevétel címszó alatt. Hont azt állította lapunknak, nincs a támogatói között az állam, Mészáros Lőrinc és a Rogán Antal-közeli üzletember, Bessenyei István sem. Hont ugyanakkor elismerte: másik cége üzleti kapcsolatban állt Balásy Gyulával, de ott szolgáltatást nyújtottak cserébe.

Egy kormányközeli internetes oldal értesülése szerint fizetési felszólítást küldött a TV2, az ATV, a HírTV és a közmédia reklámfelületeit is értékesítő, Mészáros Lőrinchez tartozó Atmedia Kft. ügyvédje Balásy Gyulának, hogy a New Land Media nevű cége 8 napon belül fizessen meg bruttó 978 millió forint elmaradt hirdetési díjat, ellenkező esetben felszámolási eljárást indítanak ellene.

Adóhátralék miatt végrehajtási eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a New Land Media és a Lounge Design Kft. ellen.

Orbán Viktor távozó miniszterelnök Dopemannek adott interjújában arról beszélt, hogy az Index és a TV2 is támogatta a Fideszt. Orbán kijelentette azt is, hogy a durva stílusú Vadhajtások is a napi kedvencei közé tartozik. Huth Gergely, a PestiSrácok című Fidesz-közeli lap főszerkesztője, Dévényi István, publicista és Király Nóra fideszes politikus is kritizálta az interjúban elhangzottakat, amelyben egyébként a kék kormányzati propagandát gyártó Balásy Gyula is szóba került.