Átlátszó

bodoky tamás

Nem aggódik az Átlátszó a Soros György alapítványával kapcsolatos hírek miatt, Bodoky Tamás megmutatta, miért nincs rá okuk

Bodoky Tamás, az Átlátszó alapító-főszerkesztője a Media1-nek nyilatkozva azt mondta, azért sincs miért aggódniuk a Soros György nevével fémjelzett OSF (Nyílt Társadalom Alapítványok) állítólagos európai kivonulásával kapcsolatos hírek miatt, hiszen a kormánypropaganda által sulykolt képpel ellentétben az Átlátszó soha nem volt „Soros lapja”. Bodoky kérésünkre részletesen is bemutatta, hogyan finanszírozzák valójában az oknyomozó portál működését.

börtön, rács

Nem folytatódhat a megszakított Portik-interjú, az Átlátszó jogi lépésekre készül a BVOP-s cenzúra ellen, az újságíró szerint szürreális, ami történt

A napokban még technikai okokkal magyarázták az oknyomozó portál munkatársának, hogy a börtön félbeszakította a beszélgetés kellős közepén az Átlátszó amúgy kifogástalan kép- és hangminőségben, engedéllyel zajló online videóinterjúját Portik Tamással. Azóta a lap újra engedélyt kért a folytatásra, de kiderült, hogy ezt sem biztosítják számára és magyarázat sincs erre. Ráadásul a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium nem akarja kivizsgálni az esetet. A portál azt tervezi, hogy jogi lépéseket tesz a sajtószabadság megsértése miatt. Újságírójuk a Media1-nek azt mondta, mostanáig nem volt akadálya annak, hogy akár sorozatgyilkosokkal és más súlyos bűncselekményekért elítélt fogvatartottakkal is beszélgethessen a sajtó, sőt Portik Tamással egyszer már az Átlátszó is interjúzhatott néhány éve.

OJIM - Transzparens Újságírásért Alapítvány

Jogszerűen nevezte a Media1 átláthatatlannak a Transzparens Újságírásért Alapítvány gazdálkodását és kamuzásnak Partos Bence alapító szavait a Székesfehérvári Törvényszék szerint

Egyszerre két sajtóhelyreigazítási pert is indított a Fidesz-közeli Transzparens Újságírásért Alapítvány a Media1 portál ellen az elmúlt napokban, mely perek most, szerdán első fokú ítélethez érkeztek. A legfontosabb cikk ügyében a Media1 portál 100 százalékos győzelmét állapította meg a Székesfehérvári Törvényszék: az egyelőre szóban kihirdetett ítélet szerint teljesen jogszerűen írta le azt a Media1, hogy Partos Bence, az újságírók hiteltelenítésével és a propagandisták megemelésével foglalkozó, 2018-ban gründolt alapítvány alapítója kamuzott, amikor azt állította nemrégiben Bodoky Tamásnak, az Átlátszó főszerkesztőjének egy vele folytatott közéleti vitában, hogy az alapítvány átlátható gazdálkodást folytat. Jogszerű tehát leírni, hogy az alapítvány átláthatatlan gazdálkodást folytat és azt, hogy Partos kamuzott. Egy másik kifogásolt cikk ügyében sem lehet maradéktalanul elégedett az alapítvány az ítélettel, mivel a bíróság csak néhány dolgot fogadott el a felperesek keresetében, ráadásul a Media1 az ellen az ítélet ellen fellebbezést nyújt be.

Átlátszó.

Jogerősen pert nyert az Átlátszó az MTI ellen

Az állami hírügynökségnek helyreigazítást kell közölnie a CÖF-CÖKA sajtótájékoztatójáról szóló tudósításuk miatt, mivel abban valótlanságokat állítottak az Átlátszóról.

Partos Bence, a Transzparens Újságírásért Alapítvány alapítója.

Kamuzott a Transzparens Újságírásért Alapítvány alapítója az Átlátszó főszerkesztőjével készült vitán a szervezet gazdálkodásával kapcsolatban

Partos Bence, a Transzparens Újságírásért Alapítvány alapítója azt állította, transzparensen működik az általa képviselt szervezet. Azonban mint cikkünkből kiderül, ez közel sem igaz. A cikket, mely bemutatja az alapítvány különös pénzügyi hátterét és hogyan hagyják figyelmen kívül a rájuk vonatkozó jogi előírásokat, Gulyás Balázs készítette, közreműködött Szalay Dániel.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások